Greece, Athens. The Parthenon, Theater Of Herodes Atticus, The Odeon of Herodes Atticus and The Erechtheum.

Súlyos bejelentést kaptak a magyar utazók: nehezebb lesz eljutni a népszerűbb turistacélponthoz

MTI
2023. augusztus 3. 09:15 1 perc

Szeptembertől szabályozzák az athéni Akropolisz látogatását, így a látogatók számát is, hogy csökkentsék a tömeges várakozást és zsúfoltságot a csúcsidőkben - jelentette be a görög kulturális minisztérium.

Naponta legfeljebb húszezer ember keresheti fel Görögország leglátogatottabb műemlékét, és idősávokba lesznek beosztva a nyitvatartás tizenkét órája alatt - olvasható a tárca szerdán kiadott közleményében, amely szerint az új idősávrendszert "kísérleti jelleggel" szeptember 4-én vezetik be.

A döntés célja a 2500 éves Akropolisz megóvása, valamint a látogatók élményének a javítása. Hasonló rendszert vezetnek be 2024. április elsejétől a többi görög régészeti helyszínen is - mondta Lina Mendoni kulturális miniszter a Real FM rádiónak.

Az Elstat görög állami statisztikai hivatal szerint az Akropolisznak tavaly több mint hárommillió látogatója volt, szemben a 2021-ben - a koronavírus-világjárvány idején regisztrált - 1,2 millióval. Tavaly júliusban, amikor két héten át rendkívüli hőhullám tombolt Görögországban, a műemlék látogatását több alkalommal is korlátozták.

Az ország számít a turizmusra a közel egy évtizeden át tartó adósságválság utáni gazdasági talpraállás érdekében. A hatóságok reménykednek, hogy sikerül meghaladni a 2019-ben regisztrált rekord 31,3 millió látogatót. A turisták száma Görögországban immár megközelíti a világjárvány előttit.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?