18 °C Budapest
A sunny day in Paris - larc de Triomphe

Csúnyán megütheted a bokádat, ha figyelmetlen vagy: ezt minden utazónak tudnia kell

2022. augusztus 19. 16:04

Párizs ősszel a legszebb, no meg tavasszal! És persze télen sem utolsó látvány, de érdemes megnézni nyáron is. Tulajdonképpen Párizst egyszer látni kell, mindegy is hogy mikor! Ami viszont nagyon nem mindegy, hogy hogyan viselkedünk a francia fővárosban. Köztudott ugyanis, hogy a franciák egészen különös emberek, sajátságos szokásokkal, már ami az étkezést, az utazást, vagy éppen a társas érintkezést illeti. És habár elsőre úgy tűnhet, a fővárosiak nem rajonganak a turistákért, valójában ez csak a látszat, hiszen a francia gazdaság 8 százalékát a turizmus adja.

Ismét kinyílt a világ, egyre több utazó látogat el Európa legszebb vidékeire. Mind közül Párizs az egyik legnépszerűbb úti cél a több mint 30 millió évi látogatójával. Persze a magyarok körében is kifejezetten népszerű az ország, a pandémia előtti utolsó békeévben, 2019-ben összesen 207 ezer alkalommal utaztak a magyarok Franciaországba, 2022 első negyedévében pedig 49 ezer alkalommal. Főleg tavasszal és ősszel népszerű a francia főváros, ekkor mutatja ugyanis legszebb arcát.

Az utazóknak azonban érdemes tisztában lenniük pár írott és íratlan szabállyal, mielőtt útnak indulnak. Íme kilenc utazási hiba, amit a következő párizsi utazásod során el kell kerülnöd.

Várhatsz a számlára napestig!

Kezdjük a vendéglátással, hiszen Párizsban az evés és ivás igen kedvelt és komolyan is vett időtöltés. Olyannyira, hogy a franciák az étkezés befejeztével nem sietnek el egyből, fontos számukra az ételek ízének és a társaságnak az élvezete. Ezért nem kapjuk meg a számlát egyből, mihelyt amint a tányérokat letakarították, és az utolsó korty vizet is megittuk. A számlát csak akkor teszik az asztalra, ha kérjük ("l'addition, s'il vous plait").

Nem köszönsz?

Párizsban az is elengedhetetlen, hogy egy üzletbe vagy étterembe belépve "bonjour"-t vagy "bonsoir"-t mondjunk, és szemkontaktust is elvárják. Ez persze nem csak Párizsra igaz: ha az ember belép egy üzletbe, étterembe, köszön, méghozzá az adott ország nyelvén: ennek legalább illik utánanézni utazás előtt.

Ne felejts el asztalt foglalni az éttermekben!

A legtöbb jó hírű étteremben előre kell foglalni. Ez egyeseknél azt jelenti, hogy előző este, másoknál egy héttel vagy hónappal előre. Ez már csak azért is fontos, hiszen Párizsban lényegesen kisebbek az éttermek, és elsősorban nem a létszám növelése érdekli őket, hanem az, hogy finom fogások kerüljenek az asztalra. Az ebédidő déltől 14:15-ig, a vacsoraidő19:00 és 22:30 közé esik, ezt vedd figyelembe! Persze vannak egész napos éttermek és kávézók is (keresd a "service continu" feliratú táblákat). Sok helyen lehet online is foglalni, nem kell a telefonnal bajlódni!

Augusztus és december

Kerüld az augusztusi vagy decemberi látogatást, ekkor ugyanis sok híres étterem bezár a vakáció miatt. A műemlékek, múzeumok és parkok mind nyitva vannak, de általában véve a város csendes, zárt hangulatot áraszt ez alatt a két hónap alatt. Egyesek szeretik ezt, míg mások, inkább a nyüzsgést élvezik.

Kávé és bagett

Habár hihetetlenül csábítóan hangzik kiülni egy sarki kávézó teraszára a fonott székbe, rendelni egy kávét és csak nézni az járókelőket, valójában nem túl jó ötlet. Egyrészt, itt még kültéren engedélyezett a dohányzás, ezzel feltétlenül számoljanak az antinikotinisták, másrészt a kávé az ilyen helyeken vitathatatlanul rossz. Jobban jár az ember, ha bort vagy sört rendel, ha csak inni akar és gyönyörködni a látványban. A minőségi kávébabok kedvelőinek érdemes felkeresniük a Párizsban szaporodó újabb kézműves kávézók bármelyikét, ahol igazi filtre (hosszú, fekete csepegtetett kávé) vagy espresso kapható.

A pékségben pedig bagette helyett kérjünk inkább tradition -t (tradi, ha tényleg helyinek akar tűnni). A híres bagett belül fehér, szinte bármilyen alapanyagból készülhet, gyakran tömeggyártásban, így nem olyan finom. A tradi ellenben csak lisztet, sót, vizet és élesztőt tartalmazhat, és általában kézzel, helyben készül, ezért sokkal finomabb. Ha szerencsés vagy, egyenesen a sütőből kapsz egyet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Evés-ivás útközben

A párizsiak nem igazán szoktak útközben enni vagy inni, meglátásuk szerint az ételek és italok arra valók, hogy lassan elfogyasztva élvezzék őket - nem pedig rohanás közben, a számítógép felett vagy a metróban. Kávét a legritkább esetben rendelnek elvitelre, és még egy alma vagy banán elfogyasztása az utcán is kiválthatja az emberek fintorgását. 

Hozzá ne nyúlj!

Ha lehet, ne fogdoss össze semmit, vagy ahogy a franciák mondják:  "ne touchez pas!". Most, hogy mindannyian egy COVID univerzumban élünk, ez magától értetődőnek kellene lennie, Régebben a piacokon az árusok megengedték a vásárlóknak, hogy maguk válasszák ki az őszibarackot, a szilvát vagy a pleurot gombát, de ma már jobb, ha előbb megkérdezzük.

Ugyanez a szabály érvényes a környék utcáin található hétvégi brocantes (bolhapiac) bármelyikén. Az eladásra kínált tárgyak közül sok értékes és törékeny, ezért jobb inkább rámutatunk.

Egyhetes bérlet vs. metrójegyek

A városi közlekedési rendszer végre lassan tényleg kivezeti a papírjegyeket, de persze még mindig léteznek, és sokan inkább vesznek egy maréknyi jegyet, minthogy átálljanak az új digitális kártyára. Ha úgy tervezed, hogy maradsz a papírjegyeknél, fontos, hogy a használt jegyedet addig őrizd meg, amíg ki nem lépsz az állomásról, mivel a metrót szigorúan ellenőrzik, és megbírságolhatnak, ha nincs nálad jegy, amivel igazolni tudod, hogy fizettél az utazásért. Mindezek mellett valószínűleg szinte mindenhová gyalog fogsz menni, ezért inkább ne vesződj azzal, hogy egyhetes bérletet veszel. Sok népszerű párizsi helyszín olyan közel van egymáshoz, hogy érdemes gyalogolni, és élvezni az út mentén található látnivalókat.

Taxit hívni az utca közepén

Magyarországhoz hasonlóan Párizsban sem nagyon lehet leinteni a taxikat az utca közepén. Vannak kijelölt taxiállomások, ahol be lehet szállni, ugyanakkor az itthon már rég ellehetetlenített Uber is széles körben elterjedt, így bárhonnan rendelhetsz egyet. A viteldíjak úti céltól függően változnak, de a reptérről mindig ugyanazok: a Charles de Gaulle repülőtérről a Taxi Parisien vagy a privát Uber 50 euró a jobb partra és 55 euró a bal partra; az Orly repülőtérről 30 euró a bal partra és 35 euró a jobb partra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem