Az ukrán gazdaság jelenleg rendkívül gyenge állapotban van, 2024-ben az egy főre jutó GDP az EU-27 átlagának kevesebb mint 30 százalékát érte el.
Hétfőn este körülbelül két tucat magyar is szeretett volna hazarepülni az angliai Lutonból Budapestre, de a WizzAir-járatuk indulási időpontját először többször halasztották, majd végül törölték – írja a Telex.
Angliában az elmúlt napokban sorra dőltek meg a melegrekordok, aminek következtében a közlekedés is megbénult. Miután az aszfalt is elkezdett olvadni ebben a hűségben a lutoni repteret kénytelenek voltak lezárni pár órára: az eredetileg kiírt este fél 9-ről előbb 10 óra 10 percre, majd 10 óra harmincra és éjfél utánra módosították az indulást. Míg végül teljesen törölték a gépet.
Egy pórul járt utas elmondása alapján több ezer, körülbelül 50-60 gépnyi ember rekedt a reptéren és elszabadult a pokol, de szerencsére nem történt zúgolódás. Az említett géppel a magyarok mellett grúzok, lengyelek és portugálok i repültek volna, de a kapunál, ahol a WizzAir munkatársainak kellett volna állniuk senkit se találtak. Így nem tudták meg, hogy mikor tudnak hazajutni, ráadásul emailben vagy üzenetben sem kaptak semmiféle tájékoztatást.
Végül a magyar utasok kedd reggel felhívták a külügyet, akik segítőkészek voltak és a magyar konzulátus több munkatársa is kiment segíteni a reptérre. Ivóvizet osztottak és elkezdtek alternatív hazajutási lehetőségeket szervezni. A légitársaság azonban továbbra is elérhetetlen, az utasok pedig hiába próbálnak jegyet venni Magyarországra minden hely le van foglalva, és legközelebb 10 nap múlva van csak hely.
Több mint 24 órája vagyunk itt, 40 órája vagyok ébren, és még most sincs repülőgép. Azóta senki nem segített a légitársaságtól se személyesen, se telefonon
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
– panaszkodott a Telexnek az egyik Angliában rekedt utas.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








