2 °C Budapest
budapest szechnyi bath spa in summer with people

Nincs mese: óriási áremelések jönnek Magyarország közkedvelt strandjain

2022. június 2. 11:15

Egy korábbi kormányrendelet értelmében az önkormányzatok, valamint az önkormányzati többségi tulajdonban lévő társaságok egészen ez év június 30-ig nem emelhettek a strandok jegyárain. A múlthéten viszont váratlanul feloldották ezt a rendeletet, így a Termal Online tájékoztatása szerint már most óriási áremelések jöhetnek a szektorban.

A legtöbb fürdő már jó előre elkezdett készülni a júliusi áremelésre, így ezeken a helyeken az áremelési moratórium eltörlésével párhuzamosan előre tudtál hozni az áremelést. Így többek között a Budapesit Gyógyfürdői és a Hévizei Zrt. már egy hónappal korábban, június 1-től megdrágult.

Ráadásul nem is kicsit, hiszen a Rudas Gyógyfürdő mindenhová érvényes belépőjegye hétköznapokon 5500-ról 6500 forintra, míg a hétvégi belépőjegy 6900-ról 8500 forintra emelkedett. De a Széchenyi és a Gellért Gyógyfürdők szekrényes belépőinek ára hétköznap 5900 forintról 7100 forintra, hétvégén pedig 6200 forintról 7600 forintra emelkedtek.

Bár a Dandár fürdő nem ennyire, de szintén drágított, hiszen az eddigi 2200 forintról 2400 forintra emelték a hétköznapi belépésre jogosító jegyek árát, míg hétvégén az eddigi 2300 forint helyett 2500 forintot kell majd fizetniük a látogatóknak.

Az áremelésre pedig nem csak Budapesten, de vidéken is számtanunk kell: a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő például 4200 forintról 4990 forintra emelte a felnőtt belépők árát a normál időszakban, de a kiemelt idősávban már 5990 forintot kell majd fizetnünk.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 4. 23:51