16 °C Budapest
London, England, UK, Europe. Houses of Parliament, Thames River and Westminster Bridge

Komoly könnyítés a briteknél: már így is beutazhatnak a magyarok

MTI
2021. október 4. 15:57

Hétfőtől nem kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük az angliai beutazás előtt azoknak, akik mindkét oltási dózist megkapták, és nem a brit kormány által vörös - vagyis a legmagasabb járványkockázatú - kategóriába sorolt országokból utaznak Angliába.

A brit közlekedési minisztérium által a múlt hónap végén bejelentett intézkedés azok számára lépett életbe, akik az utazás időpontja előtt legalább két héttel az oltás mindkét adagját megkapták. Hétfőtől megszűnt a zöld és a sárga járványkockázati besorolás is - az utóbbiba tartozott Magyarország -, és csak a vörös kategória maradt meg.

Az Európai Unióból érkezőknek olyan vakcinával kell előzetesen beoltatniuk magukat, amelynek alkalmazását az EU gyógyszerfelügyelete (EMA) engedélyezte. A minisztériumi tájékoztatás szerint október végétől a nemzetközileg elismert vakcinákkal teljesen beoltott, nem vörös kategóriás országokból érkezők számára megszűnik az érkezés utáni második napon elvégzendő PCR-teszt kötelme is, és ehelyett az olcsóbb gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges lesz.

Ha ez pozitívnak bizonyul, akkor el kell végeztetni egy PCR-tesztet, de a jelenlegi szabályozástól eltérően ez ingyenes lesz. Ez a módosítás hétfőn még nem lépett életbe, az Angliába érkezőknek most még el kell végeztetniük a beutazás után második napon kötelező PCR-koronavírustesztet.

E kötelem megszűnésének pontos dátuma egyelőre nem ismert, de a közlekedési minisztérium már utalást tett arra, hogy az angliai érkezés utáni tesztelőírás módosításának időpontja várhatóan egybeesik az angliai iskolák októberi őszi szünetének végével.

Az előírások enyhítése egyelőre Angliára vonatkozik, az Egyesült Királyság többi országának - Skócia, Wales, Észak-Írország - kormányai saját hatáskörükben döntenek arról, hogy követik-e az angliai módosításokat.

Az eddig érvényben volt brit szabályozás szerint azok az európai uniós és amerikai állampolgárok, akik mindkét dózist megkapták az Európai Gyógyszerügynökség, illetve az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) által jóváhagyott oltóanyagok valamelyikéből, karanténkötelezettség nélkül beutazhattak Angliába, de indulásuk előtt legfeljebb 72 órával és érkezésük után legfeljebb két nappal egy-egy PCR-tesztet el kellett végeztetniük saját költségükön.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hétfőtől az indulás előtti PCR-teszt elvégzésének kötelme szűnt meg. A nem vörös kategóriás országokból érkező, nemzetközileg engedélyezett vakcinákkal teljesen beoltott beutazóknak továbbra sem kell karanténba vonulniuk.

A brit egészségügyi minisztérium a múlt hónap végén közölte azt is, hogy azok a beutazók is teljesen beoltottnak számítanak, akik a koronavírus elleni oltás két dózisát két különböző, de mindkét esetben nemzetközileg engedélyezett oltóanyagból, illetve két különböző ország oltási programjának keretében kapták meg.

Az alkalmazott vakcinapárosítás lehet például az Oxford/AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech- és a Moderna-oltóanyagok bármilyen kombinációja. Az egykomponensű oltóanyagok esetében értelemszerűen egy oltási adag beadása is teljes körű immunizációnak számít.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 24. vasárnap
Gellért, Mercédesz
38. hét
Szeptember 24.
A siketek világnapja
Szeptember 24.
Tengerészeti világnap
Szeptember 24.
A fehér kendő napja
Szeptember 24.
A szív világnapja
Szeptember 24.
A Szentírás vasárnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Hello vidék  |  2023. szeptember 24. 06:30
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM