12 °C Budapest
Aerial photo shows the Margaret Island and the Margaret Bridge in Budapest, Hungary

Turisztikai Ügynökség: ezekért a programokért érdemes még az idén Budapestre jönni

2021. augusztus 8. 09:53

A belföldi turizmus stabilan helyreállt a koronavírus-járvány okozta leállásból, a külföldi vendégek lassabban, de jönnek Magyarországra - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva. Guller Zoltán emlékeztetett, a nyári turisztikai szezon teljes szabadságban kezdődött, a magyarországi turizmusnak így legalább egy, másfél hónap előnye volt Európával szemben, amelyet meg is tartott.

Júliusban 110 milliárd forintos forgalma volt a vendéglátásnak a tavalyi 87 milliárd forint után. A vendégéjszakák száma júniusban 62 százalékkal nőtt az előző évihez képest, júliusban pedig 5,5 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon, ami 17 százalékkal magasabb az időszak korábbi rekordjánál - fejtette ki a turisztikai vezető. Guller Zoltán elmondta, a balatoni szálláshelyeken júniusban mintegy 10 milliárd forintot költöttek a vendégek, ami a tavalyi érték kétszerese. Júliusban ez a szám az előzetes becslés szerint 25,5 milliárd forint, ami 35 százalékos növekedés - tette hozzá.

Az MTÜ vezetője megjegyezte, a foglalási hajlandóság drasztikusan megnő, ha a hőmérséklet meghaladja a 31 fokot, ilyenkor 5-6 százalékkal többen foglalnak. Kiemelte, a koronavírus-járvány miatt semmilyen fejlesztés nem állt le, több száz milliárd forint áramlott a turizmusba, "soha ennyi pénzt nem kapott még az ágazat". A vidéki Magyarországon 35 új szálloda és panzió épül, míg 600 panzió felújítása befejeződött, eközben 14 ezer magánszálláshely vehetett fel támogatást és mintegy 60 ezer szoba újult meg - fejtette ki Guller Zoltán.

Minden évben 114 strand kap támogatást, emellett tucatnyi vár, kastély, attrakció felújítása is zajlik.

A turisztikai ügynökség irányítója fontosnak nevezte, hogy hamarosan elindul egy 150 milliárd forintos keretösszegű pályázat a magyarországi gyógyfürdők fejlesztésére. Aláhúzta, nincs súlyos, rendszerszintű munkaerőhiány az ágazatban a koronavírus-járvány után, ezért a helyzet várhatóan hamarosan rendeződni fog. Hangsúlyozta, a Budapestre érkező turisták 93 százaléka volt külföldi 2019-ben, ami egy fenntarthatatlan modell. A kormány feladata, hogy a vidéki Magyarországnak üzeneteket küldjön, hogy érdemes Budapestre eljönni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Elmondta, a fővárosba látogatásra megfelelő alkalmat kínálhatnak az augusztus 20-i fővárosi rendezvények, továbbá a pápalátogatás, valamint a vadászati világkiállítás is. Guller Zoltán szólt arról is, hogy a Formula 1-es budapesti nagydíjon megduplázódott a külföldi turisták száma és közel egymilliárd forintot költöttek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem