21 °C Budapest
Group of laughing young kids standing in line starting running race in grass field at summer camp

Komoly korlátozások mellett nyitnak a táborhelyek: erre kell figyelni a magyar szülőknek

2021. május 19. 10:30

A tavalyi év tanulságai alapján egyértelmű hatalmas érdeklődésre számítanak a táborszervezők, amelyek többségében a tavalyi árakon rendezik meg a programokat. A Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője hangsúlyozza, csak oltással rendelkező felnőttek foglalkozhatnak a gyerekekkel, akik a szigorú biztonsági előírások miatt biztonságban lehetnek.

Tóth Béla szerint az idei évben a legfontosabb, hogy bizalmat és nyugalmat adhassanak a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt. A Táborfigyelő oldal vezetője szerint ezt szolgálják egyfelől a már a tavalyi évben szigorított egészségügyi és biztonságügyi szabályok és az is, hogy a táboroztatók többsége már be van oltva, a nyári szünet kezdetére pedig mindenki be lesz.

Az a fontos, hogy végre élményt tudjunk adni a gyereknek, és szabad nyaruk lehessen

-árulta el az Infostartnak

Tóth Béla arra is figyelmeztetett: amennyiben máshol keresgélnek a szülők, legyenek nagyon alaposak és körültekintőek, ugyanis csak a legálisan működő táboroktól várható el, hogy minden egészségügyi szabályt betartanak. Az ő portáljuk előszűri a táborokat.

Amit mindenképpen tudni kell, hogy legálisan működik-e a tábor, aminek alapfeltétele, hogy azt egy vállalkozás, egy alapítvány vagy egy egyesület szervezze. Ezek esetében árulkodó lehet, hogy az előlegről kapunk-e számlát, de akár az is, ha a szülő rákérdez, fertőtlenítik-e a tábort a turnus megkezdése előtt,hiszen ez kötelező.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az eddigi jelentkezések alapján az idei évben a sport- és az angol-, illetve a kalandtáborok a legnépszerűbbek, továbbá sokan foglalnak kézműves- vagy lovastáborokat. Ugyanakkor különlegesebb, extrémebb táborokat is nagy számban keresnek, úgy mint jobb agyféltekés rajztábor, androidos alkalmazásfejlesztő tábor, de akad dzsungelkörülmények között megrendezett katonai tábor is – sorolta a szakember.

Az árak tekintetében az a jó hír a szülők számára, hogy a táboroztatók döntő többsége (70 százaléka) nem tervez drágítást

Amire fel kell készülni, hogy a tavaly bevezetett szigorúbb egészségügyi és biztonsági szabályok értelmében idén is kizárólag egészséges gyerekek és felnőttek vehetnek részt a táborokban. A Covid miatt szigorított szabályok értelmében pedig azokban a táborokban, ahol a gyerekek száma meghaladja a 300 főt, tábororvosnak is lennie kell!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?