BKV: felére csökkennek a bérletárak ennél a fővárosi szolgáltatásnál

BKV: felére csökkennek a bérletárak ennél a fővárosi szolgáltatásnál

MTI
2021. május 7. 13:32 2 perc

Megfizethető díjakkal, megszűnő kaucióval, rugalmas, percalapú számlázással készül a megújuló Mol Bubi közbringarendszer, a havi és éves bérletek árai a felére csökkennek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.

A BKK közleménye szerint a megújuló közbringarendszer árstruktúráját úgy dolgozták ki, hogy egyaránt kedvező legyen a rendszeresen és a ritkábban kerekezőknek. Bár a megújuló közbringarendszer végső tesztjei még tartanak, azt már most tudni lehet, hogyan néz ki a Mol Bubi új tarifarendszere. A rendszeres használóknak egyértelműen bérletet érdemes vásárolniuk, amely 50 százalékkal lett olcsóbb, mint korábban volt: az egyhavi bérlet 500 forintba, az egyéves bérlet 5000 forintba kerül - írták.

A BKK közölte, az eddigiekhez hasonlóan érvényes bérlettel a biciklik használatának első 30 perce - korlátlan alkalommal - díjmentes. Ha viszont valaki több mint fél óráig használja folyamatosan a biciklit, a 30-ik perc után 20 forintot kell fizetnie percenként. Az elmúlt évek felmérései szerint kevesen bicikliznek több mint fél órán át a Mol Bubival. Az utazások túlnyomó része 7 és 11 perc közötti hosszúságú, azaz a bérletes kerekezők többségének nem kell majd ráfizetnie az ingyenes időszakra. Éves bérlet választása esetén pedig havonta alig több mint 400 forintot kell fizetniük - mutattak rá.

A közlemény szerint az alkalmi felhasználóknak egy egyszeri 100 forintos bankkártya-regisztrációs díjat kell fizetniük a legelső használatkor, amely az első utazásnál felhasználható. A bankkártya-regisztrációs díjat a következő használatkor már nem kell kifizetni. Bérlés után minden megkezdett percért 20 forint használati díjat számol a rendszer. Annak, aki 25 percnél több ideig szeretne kerékpározni, érdemes inkább 500 forintért havi bérletet vásárolnia.

A BKK közölte, hogy rugalmasabbá válik a túlhasználati díj kezelése: a jövőben percalapú számlálás mellett csak 20 forint/perc díjat kell fizetnie az ügyfeleknek túlhasználat esetén. Azaz például egy 34 perces bringázás 500 forint helyett 80 forintba kerül - írták.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29