Karbantartási munkálatok miatt nem tudják majd biztosítani a személyszállító vonatok közlekedését a Déli pályaudvar és Kelenföld között.
Az ország nagy részén erős, a Dunántúlon sok helyen viharos lesz az északnyugati szél, csupán az északkeleti tájakon maradhat mérsékelt a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között várható. Késő estére 0 és -6 fok közé hűl le a levegő.
Csütörtökön napközben egyre többfelé vékonyodik, szakadozik, gomolyosodik a felhőtakaró, de főként az északkeleti, keleti megyékben egész nap több maradhat a felhőzet. Elszórtan, de a keleti tájakon egy összeáramlás mentén akár tartósabban is számíthatunk hózáporra, havazásra, írja a MET.hu.
Ma napközben főleg a középső vidékeken és a Dunántúlon nagy területen viharossá fokozódik az északnyugati szél, a legerősebb lökések meghaladhatják a 70-75, gomolyfelhők környezetében és a hegyekben akár a 80 km/h-t is. A szél elsősorban az ország nyugati felén a frissen lehulló havat is hordhatja átmenetileg.
Estére jelentősen gyengül a csapadékhajlam. Az ország nagy részén erős, a Dunántúlon sok helyen viharos lesz az északnyugati szél, csupán az északkeleti tájakon maradhat mérsékelt a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között várható. Késő estére 0 és -6 fok közé hűl le a levegő.
Éjjel alapvetően kevés felhő lesz az égen, de legfőképpen az északkeleti, keleti megyékben, valamint az Északnyugat-Dunántúlon időszakosan több lehet a felhőzet. Hózápor legfeljebb néhol fordulhat elő. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből. A hőmérséklet hajnalban általában -2 és -8 fok között alakul, de a szélcsendes, hóval borított, derült tájakon ennél hidegebb is lehet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Országszerte borult, felhős az idő, a Dunántúl északi felén, Pest és Nógrád megye területén, a Tiszántúlon; a Körös-vidék és a Nagykunság területén, valamint az északkeleti országrészben havazik, illetve szállingózik a hó. Somogy megye déli részén hódara hull. A gyorsforgalmi, valamint a fő- és mellékutak szinte mindenütt sónedvesek. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében, továbbá a keleti határ menti területeken előfordulhatnak havas-latyakos útszakaszok is. A látási viszonyok a legtöbb helyen jók, viszont a Dunántúl északi részén, a havazással érintett területeken akár 300 méter alá is csökkenhet a belátható út hossza, írja az Útinform.
Jön a kora tavasz, vagy visszavág a kemény tél? Elképesztő, amit az időjárás tartogat február végére
Frontok sora éri el a Kárpát-medencét a következő napokban, ám a friss előrejelzések szerint komoly lehűlés nem várható.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







