7 °C Budapest

Így utazta körbe a világot minimálbérből a fiatal magyar házaspár

Pénzcentrum
2016. szeptember 16. 05:26

Az utazás nagyon költséges dolog, egy átlag magyar család legalább fél éven keresztül spórol arra, hogy nyáron 1-2 hétre elmehessenek nyaralni. De lehet ezt másként is, erre nagyon jó példa Zita és Árpád története. A Pénzcentrumnak elmondták, hogyan utazták körbe a világot több mint 4 év alatt havonta egy minimálbérből.

Zita és Árpád éppen az esküvőjüket tervezték, amikor kitalálták, hogy szeretnének utazni. És ha már a kettő időpontja ilyen közeli, miért ne lehetne az utazás egy évekig tartó nászút? Ekkor már több éve dolgoztak, Árpád informatikusként, Zita pedig pedagógus nevelőként. Összegyűjtöttek egy autóra valót, 4 millió forintot, de végül inkább utazásra költötték. Elmondásuk szerint az utat nagy vonalakban egyetlen beszélgetés alatt döntötték el: Zita messzire akart menni, mondjuk Indiába, Árpád felvetette, hogy menjenek biciklivel. És ha már Indiáig elmennek, akkor ott van a közelben Indonézia is, de ha már odáig elmennek, akkor meg kellene nézni Ausztráliát és Új-Zélandot. A nászutat másfél - két évre tervezték, de később úgy gondolták, hogy utaznak még egy "keveset",és Amerika felé vették az irányt, majd Párizsba repültek, onnan pedig biciklivel haza. 4 év 2 hónap 3 hét és 5 nap volt a teljes útjuk.

Zita és Árpád útvonala
Románia > Szerbia > Bulgária > Törökország > Grúzia > Örményország > Irán >Türkmenisztán > Üzbegisztán > Tádzsikisztán > Kirgizisztán > Kína > Pakisztán > India > Nepál > Banglades > Burma > Thaiföld > Laosz > Vietnam > Kambodzsa > Thaiföld > Malajzia > Szingapúr > Indonézia > Kelet-Timor > Ausztrália > Új-Zéland > USA > Mexikó > Belize > Guatemala > EL Salvador > Honduras > Nicaragua > Costa Rica > Panama > Kolumbia > Ecuador > Peru > Bolívia > Brazília > Franciaország > Svájc > Liechtenstein > Ausztria > Magyarország

A cél azt volt, hogy biciklivel megtegyék az egyenlítő hosszát. A magyar határátkelőnél már várta őket a család és a barátok, onnan együtt bicikliztak haza Budapestre. Útközben megünnepelték a letekert 40 ezer kilométert, majd azt is, amikor teljesítették az egyenlítő hosszát, a 40 ezer 75 kilométert is a Bakonyban.

Pontos anyagi nyilvántartás 

A fiatal pár a költségeiket fillérre pontosan vezették az egész út során. Tehát 4 millió pár százezer forinttal vágtak neki a túrának, végül 10 millió 100 ezer forintba került a teljes út kettőjüknek. 

A végén kiszámolták, hogy havonta 100 576 forint a költségük, ami naponta 3 353 forintot jelent.

Ebben minden kiadásuk benne volt, a szállás, az étel, a repülőjegyek, a belépők és a szuvenírek is.

De honnan szerezték meg utazás közben azt a majdnem plusz 6 millió forintot? "Egy éve utaztunk, amikor elkezdtünk cikkeket írni az egyik legnagyobb magyar hírportál utazás rovatába, majd két magazinnak is. Blogot vezettünk az utazásról, rengeteg képet csináltunk, és a honlapunkon lehetett képeslapokat rendelni adományért, ki mennyit gondol alapon - több mint 400 képeslapot küldtünk, és ebből is összejött pár százezer forint. 

A fotónkból minden évben karácsony előtt egy cégen keresztül kiadtunk egy naptárat, az ebből származó bevételünk mindig lefedett 2-3 hónapot. Illetve Új-Zélandon a világ legdélibb szőlővidékén is dolgoztunk, ott 2800 forint a minimálbér óránként, így két hónap alatt egymillió forintot kerestünk" 

- mondta Árpád. Ha egy órát dolgoztak a szőlőben, az majdnem egy nap költségét fedezte. Természetesen az egy napra jutó kiadás átlag, hiszen egy Ausztráliában, vagy USA-ban töltött nap ennél többe került, a szegényebb, ázsiai országokban viszont nagyon olcsó volt az élet.

Új-Zélandon jól lehet keresni, de nagyon drágák a mindennapok is, ha valaki úgy él, mint a helyiek. Mi nem úgy éltünk: munkásszállón laktunk, már az ottlétünk elején vettünk 40 kiló akciós krumplit, és ott is ki tudtunk hozni mondjuk egy tányér krumplistésztát 38 forintból. Nem akartunk sokat költeni, mivel amit ott megkerestünk, abból utaztunk be Amerikát" 

- mondta Zita.

Egyedül a banki költségeket nem vezették, amit utólag sajnálnak, mert például a szegény ázsiai országokban a napi készpénzfelvételi limit 15 ezer forint értékű valuta volt, a felvételért viszont 2200 forintot is levont a bank. Szóval a bankolás sokszor drága volt, de a kártyás fizetést sem lehetett mindenhol megoldani, például egy útszéli kis vendéglátóhelyeken.

Fedelet a fejek fölé

A fiatalok az internetet használták arra, hogy szállást találjanak, vendéglátó oldalakon keresgéltek, közösségi site-okon, mint pl. a Couchsurfing.org és a Warmshower.org, de olykor külföldön élő magyar családok is befogadták őket. Dél-Amerikában a Casa de Ciclistas nevű kerékpáros közösségi házakban már hagyománya van annak, hogy befogadják éjszakára a bicikliző turistákat, de gyakran töltötték az estét tűzoltóság, vagy rendőrség udvarán is a sátrukban, templomokban és kolostorokban is megszálltak. Amikor meg épp semmi nem akadt, és az időjárás úgy engedte, akkor a sátrukban éjszakáztak. De a szegényebb ázsiai országokban, távol a turisták által közkedvelt helyektől sokszor már pár száz forintért már találtak szállodaszobát.

A munka és a blog miatt is szükségünk volt internetre, de arra is nagyon hasznos volt, hogy tájékozódhattunk az aktuális árfolyamokról, hogy ne verjenek át minket a pénzváltásnál, a fent említett közösségi rendszerek vendéglátóival is a neten keresztül vették fel a kapcsolatot, és az ingyenesen letölthető térképek is nagy segítségünkre voltak. Kártyafüggetlen telefonunk volt, és mindegyik országban beszereztünk egy SIM-kártyát. Az biztos, hogy az információn nem érdemes spórolni" 

- mondta Árpád.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mert enni kell...

Kétfogásos menüt 300 forintért (igen, tényleg háromszáz forint) már lehetett kapni egy-egy szegényebb országban. Az árak szerint "középkategóriás országokban" pedig a turistahelyektől távolabb eső utcákban tudtak olcsóbban enni. 

Csúszós volt az út a tádzsikisztáni 4655 méteres Akbajtál hágóról lefelé

Ahol pedig drága volt az élet, vagy nem volt más lehetőségük (például a Himaláján), akkor főztek magukra a fiatalok. 

Gyakran főztünk a vendéglátóinknak is, így háláltuk meg nekik, hogy befogadtak minket. Nagyon örültek neki, ha magyaros ételeket főztünk - piros paprika mindig volt nálunk" 

- mondta Zita.

Mi legyen a hátizsákban?

A fiatalok szerint négy évre is ugyanannyi cuccot kell vinni, mint egy hétre. Két évszaknak megfelelő ruházat, egy kis hálószoba, egy kis konyha, egy kis iroda, és egy kis fürdőszoba. Mindezt biciklin. "A fekvő biciklik 18 kilósak "üresen", négy táskánk volt, és attól függően, hogy mennyi étel és víz volt nálunk, megpakolva egy bicikli összsúlya 45-60 kiló volt. De ma már kevesebb cuccot vinnénk, mert volt, amiről időközben kiderült, hogy felesleges" - mondta Árpád.

"Amik bizonyítottan nagyon hasznos eszközök, az a vízszűrő - ezzel rengeteget spóroltunk-, az összecsukható lavór, amiben mostunk, mosogattunk, hajat mostunk, és akkora helyet foglal, mint egy pénztárca. És a zuhanyzsákunk is nagyon hasznos volt" - mondta Zita. Hozzátette, egyetlen tisztálkodási szer elég, az pedig a szappan, amivel fürdeni és mosni is egyaránt lehet.

Ideje hazamenni

A házaspár szerint az egyik legizgalmasabb dolog az volt az utazásban, hogy folyamatosan szervezték az utat, és alkalmazkodtak a körülményekhez. Nem volt biztos bázis, hogy hol fognak aludni, enni, kikkel találkoznak majd aznap, és mindez nagyon izgalmas ugyan, de jóból is megárt a sok. 

Suhanás Malajziában

"Nagyon jó volt, hogy kétszer addig utazhattunk, mint ahogy előre elterveztük, és akkor tudtuk abbahagyni, amikor úgy éreztük, hogy elérkezett az idő, hogy hazamenjünk" - mondta Árpád. - "Egyik este arról beszélgettünk, hogy ha megnyertük volna a lottót, és rengeteg pénzzel utazunk, akkor sokkal szegényebb lett volna a túránk. Így rá voltunk szorulva sokszor az emberek segítségére, meg kellett tanulnunk a alapszinten a helyi nyelveket. Az utunk elején Törökországban 40 napot töltöttünk, és amikor továbbindultunk, több mint 80 szót tudtunk összegyűjteni, amit ott tanultunk. Azután minden új országban kikérdeztük az első angolul beszélőt az alapszavakról, hiszen teljesen máshogy fogadják az embert, ha a másik anyanyelvén köszön, meg tudja kérdezni a helyiektől, hogy merre talál boltot, vagy, hogy sátrazhat-e a kertjében".

Indulás előtt és érkezés után

A fiatalok hazaérkezésük óta számos előadást tartottak már az utazásaikról. Elmondásuk szerint 7 milliárd féleképpen lehet utazni, és senkinek sem akarják megmondani, hogyan tegye, csak arról mesélnek, hogy ők hogyan csinálták, és utólag mit csinálnának másként.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm