Az Új Széchenyi-terv keretében 1315 kilométernyi mellékút felújítására van lehetőség az idei esztendő végéig, a programra európai uniós támogatásból 110 milliárd forint áll rendelkezésre - tudta meg a Magyar Hírlap.
Tavaly 360 kilométer hosszú gyenge minőségű mellékút újult meg az országban, a beruházások leginkább a hátrányos helyzetű régiókban valósultak meg.
Mint Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője a lapnak elmondta, a döntéshozók leginkább gazdasági szempontok szerint, valamint az úthálózat minősége alapján rangsorolják a fejlesztéseket.
A tervek kialakítása és a megvalósítás során az egyik legfontosabb szempont, hogy a kistelepülésekről könnyen elérhetővé tegyék a térségi központokban található óvodákat, iskolákat, orvosi rendelőket és a munkahelyeket.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







