1 °C Budapest

Új előírás: erre is figyelniük kell az autósoknak

Pénzcentrum
2012. október 31. 04:56

November 1-től kötelező a piacra kerülő gumiabroncsok takarékosságát, tapadását és zaját is címkével jelölni. Bár az objektív összehasonlítás segíthet a választásban, a minőségi új abroncsok ára ugyanakkor emelkedésnek indulhat.

November elsejétől olyan címkék segítik a vásárlókat a gumiabroncsok kiválasztásában, mint amilyenekkel a lakások energiafelhasználását jelzik. Az uniós címke viszont a gumiabroncs takarékosságát, tapadását és zaját jelzi majd betűvel és színkódokkal. Az objektív összehasonlítást lehetővé tevő rendszer megalkotására elsősorban azért volt szükség, mivel a mai abroncsok tulajdonságait már nem lehet ránézésre megállapítani. Arról nem is beszélve, hogy az unió nem titkolt céljai között szerepel, hogy energiatakarékosabbá tegye a közúti közlekedést is.

Az Európai Parlament álláspontja szerint ugyanis a gumiabroncsok címkézése révén 2020-ig a gépjárművek teljes energiafogyasztása jelentősen csökkenthető. A gumiabroncsok ugyanis - főként gördülési ellenállásuk miatt - a gépjárművek üzemanyag-fogyasztásának 20-30 százalékáért felelősek. Ezért a gumiabroncsok gördülési ellenállásának csökkentése jelentős mértékben hozzájárulhat a közúti közlekedés energiahatékonyságához, és ezáltal a kibocsátás csökkentéséhez.


Az objektív összehasonlítási rendszer tehát alapvető döntési lehetőséget biztosít a vásárlók számára, akik így nem csak fogyasztóvédelmi, hanem a hatékonyság szempontjából is jó döntést tudnak hozni. Ehhez azonban az unió álláspontja szerint elengedhetetlen, hogy a gyártók, beszállítók és forgalmazók betartsák a címkézési rendelkezéseket, és egyenlő feltételeket alakítsanak ki a Közösségen belül. Ezért a tagállamoknak hatékony intézkedéseket kell hozniuk, beleértve a piacfelügyeletet, a rendszeres utólagos ellenőrzéseket és a hatékony szankciókat, amelyek biztosítják a rendeletben foglaltak betartását. Mindezek ugyanakkor drágulást hozhatnak a gumiabroncsok háza táján. Az Európai Parlament véleménye szerint viszont az üzemanyag-hatékony gumiabroncsok költséghatékonyak, mivel az üzemanyag-megtakarítás bőségesen ellensúlyozza a gumiabroncsok magasabb előállítási költségéből adódó magasabb beszerzési árat.

"A címkézésre azért van szükség, mert a modern gumiabroncsokról ránézésre vagy tapintásra az átlagos autós nagyon keveset tud megállapítani, így nehezen is tud eligazodni a többtucat gyártó számtalan terméke között. Az új abroncs kiválasztásában segíthet az abroncscímke, amit mindenképpen érdemes keresni gumiabroncs-vásárláskor. Ugyanakkor fontos, hogy az autósok a legmegfelelőbb téli gumiabroncsok vásárlásakor forduljanak más információs forrásokhoz, így az ADAC intézet és autós magazinok tesztjeit is nézzék át, és kérjék ki a gumiabroncs szerviz munkatársának szakmai véleményét is, mert a címkézés a téli gumiabroncs választásban nem segít. A szakértők egyöntetűen óva intenek az ismeretlen, ázsiai eredetű gumiabroncsok használatától, még akkor is, ha szerepel rajtuk EU abroncscímke" - írja Morenth Péter, a Magyar Gumiabroncs Szövetség ügyvezető elnöke.


A rendelet ugyanakkor nem vonatkozik a következőkre:

  • újrafutózott gumiabroncsokra;
  • professzionális terepjáró-gumiabroncsokra;
  • az első alkalommal 1990. október 1-je előtt nyilvántartásba vett gépjárművekre történő felszerelésre szánt gumiabroncsokra;
  • T típusú, ideiglenes használatra szánt tartalék gumiabroncsokra;
  • azokra a gumiabroncsokra, amelyek sebességhatára kevesebb mint 80 km/h;
  • azokra a gumiabroncsokra, amelyeknek névleges kerékpántátmérője nem haladja meg a 254 mm-t, vagy pedig legalább 635 mm a névleges kerékpántátmérőjük;
  • a vontatási tulajdonságaik javítása érdekében kiegészítő eszközökkel felszerelt gumiabroncsokra, például a fogazott gumiabroncsokra.

Hogyan értelmezd a gumiabroncs címkén található információkat?

1. Üzemanyag-hatékonyság

Az üzemanyag-fogyasztás és ezáltal a széndioxid-kibocsátás szoros összefüggésben áll a gumiabroncsok egyik lényeges paraméterével, a gördülési ellenállással, mely a kerekek útpályán való gördülésekor folyamatosan fennálló ellenálló hatás. A legyőzéséhez szükséges vonóerő létrehozásához a motornak üzemanyag kell. A gördülési ellenállás legyőzése az összes üzemanyag fogyasztás elég jelentős részét, kb. 20 százalékát teszi ki, ezért fontos törekvés az abroncsok gördülési ellenállásának csökkentése. A címkén a gördülési ellenállás mérése által meghatározott üzemanyag-hatékonyságot egy A-tól G-ig terjedő skálán tüntetik fel, ahol az A a legjobb, a G pedig a leggazdaságtalanabb eredményt jelenti. Az értelmezést színek is segítik: a kedvezőbb tulajdonságokat jelző zöldektől a szabályozás hatályba lépése után már nem is engedélyezett pirosig. Számítások szerint a legjobb és a legrosszabb kategória között egy év alatt 80 liternyi üzemanyag is lehet a megtakarítás. A jelenlegi üzemanyagárak melett ez pedig nem kevés - 35-40 ezer forint.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 54 087 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank 54 721 forintos törlesztőt (THM 14,56%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

2. Fékút nedves úton

A nedves útfelületen való tapadás a gumiabroncsok egyik legnagyobb súllyal bíró biztonsági paramétere; a címkén látható információ ezen belül is a fékútra vonatkozik. Az osztályozás A-tól F-ig történhet, ahol A a legjobb, F pedig a legrosszabb. (A G-t itt nem használják, és a rendelet hatályba lépését követően F osztályú termék sem hozható forgalomba.) Az egyes kategóriák közti különbségek 3 métertől 6 méterig terjednek, a jármű 80 km/óra sebességről történő lefékezésekor. Az A és F kategóriába tartozó termékek fékútja közti különbség több, mint 18 méter is lehet.

3. Gördülési zaj

A közúti forgalom zajának (amely nemcsak kellemetlen, hanem az egészséget is károsítja) egyik fő forrása az abroncsok úton való gördülése. A gumiabroncs saját zajának mértékét decibelben (dB) tüntetik fel, és fekete ívekkel jelölik; minél több a fekete ív, annál zajosabb az abroncs. A rendelkezés szerint 3 besorolási osztály létezik:

  • 1 fekete ív: 3 dB-lel kevesebb, mint a 2016-ig bevezetésre kerülő új európai határérték
  • 2 fekete ív: már megfelel a jövőbeni európai korlátozásnak
  • 3 fekete ív: megfelel az aktuális európai korlátozásnak

 

NEKED AJÁNLJUK
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. január 28. szombat
Károly, Karola
4. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?