15 °C Budapest

Évente kell majd vizsgáztatni az autókat?

2012. július 19. 09:35

Az idősebb autók és motorok tulajdonosainak költségei megduplázódhatnak, míg a költségvetés bevételei évente legalább 15 milliárd forinttal nőhetnek, ha megvalósul az Európai Bizottság javaslata, amely a járművek hét éves korától éves vizsgáztatást írna elő a jelenlegi kettő év helyett - írja a Világgazdaság.

A javaslat szerint a jövőben a hét éves autókat évente kellene vizsgáztatni, ahogy a 160 ezer kilométert futó kisteherautókat is. Ráadásul a mintegy 600 ezer robogósnak is kötelező lenne a műszaki vizsga.

A jelenlegi kötelező műszaki vizsgálatoknak 4+2+2-es szabály szerint kell megtörténniük. Ez azt jelenti, hogy az első műszakit a jármű 4 éves korában kell elvégezni, majd azután kétévente kell vizsgára menni.

 

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem