11 °C Budapest

Ennyien potyáznak matrica nélkül a magyar autópályákon

Pénzcentrum
2012. július 9. 08:36

Nyáron a forgalomhoz képest többen, de európai összehasonlításban még mindig viszonylag kevesen bliccelnek a magyar autópályákon - írja a Napi Gazdaság.

A hazai gyorsforgalmi utakon nemzetközi viszonylatban csekély a "bliccelők" száma: az európai matricás rendszerek esetében egy−három százalék közötti az átlag. Magyarországon ez a 1,5 százalékot sem éri el. Sőt, a matrica nélkül közlekedők aránya egyébként folyamatosan csökken.

Idén az első fél évben összesen 72 ezer pótdíjfelszólítást küldött ki az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt., amiből eddig hatszázmillió forint bevétel származott.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem