Tavasszal kezdődhet a Gyulai Várfürdő fejlesztése, az uniós támogatással megvalósuló beruházás során bő egy esztendő alatt 6.400 négyzetméteres élményfürdőt alakítanak ki - jelentette be Görgényi Ernő polgármester szerdán a békési városban.
A turisztikai beruházás kivitelezőjét nyílt közbeszerzési eljáráson választották ki. A tervek szerint 2013 májusára befejeződő beruházást nettó 2,029 milliárd forintért vállalta a konzorcium - tette hozzá a polgármester.
Boros László Attila, a Gyulai Várfürdő igazgatója elmondta, a fedett élményfürdő kialakításától, amely a jelenlegi 5 ezer négyzetméteres vízfelületet 900 négyzetméterrel növeli, a vendégszám szezonális ingadozásának csökkenését várják.
Az új részlegben élménymedencék, három csúszda, szauna világ, két száraz játszótér, vízesések, mélyvízi trambulin várja majd a látogatókat. A fejlesztés célja a fürdő vendégkörének szélesítése a fiatal, illetve a kisgyermekes látogatókkal - tudatta a szakember.
A Gyulai Várfürdő évente mintegy 500 ezer vendéget fogad, a fejlesztéstől öt éven belül a látogatószám 100-120 ezres növekedését várják. A nyári időszakban jelentős a Romániából érkező turisták aránya, a hétvégeken a 75 százalékot is elérheti, télen azonban jellemzően a társadalombiztosítási beutalóval érkező, gyógyászati kezeléseken résztvevő idősek látogatják a fürdőt - mondta az igazgató.
170 milliárd forintos üzlet jött létre: teljesen átalakulhat Budapest és az agglomeráció közlekedése
Az állam az Országos Közlekedési Központ Zrt.-n keresztül 50 százalékos tulajdonrészt szerezhet a BKK-ban,.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







