Csökkenő bevételek, alulfinanszírozottság, kusza szabályozási környezet jellemzik a hazai fürdőágazatot. Furcsa módon a hazai fürdők még így is a magyar idegenforgalom húzóágazatának számítanak, évente 50 milliárd forint bevételt termelnek.
A gyógyfürdők a magyar turizmus húzóágazatának számítanak, évente 50 milliárd forintos bevételt termelnek - írja a Népszabadság. Mégsem túl jó üzlet fürdőt üzemeltetni, mert a hazai vendégek számára drága belépők is csak az üzemeltetési költségeket fedezik. A fürdőlátogatók jelentős részét a beutalóval érkezők teszik ki, de furcsa módon ők is csak a gondokat növelik. Az állami egészségbiztosító ugyanis 2006-os árakon téríti a költségeket, a százmilliós veszteséget pedig a fürdőknek vagy az azokat fenntartó önkormányzatoknak kell pótolniuk.
Az anyagi nehézségeken túl a kaotikus szabályozással is meg kell küzdeniük a magyar fürdőknek. A rájuk vonatkozó magyar rendelkezések elavultak, ráadásul két éve be kellett volna vezetniük az Európai Uniós szabályokat is. A tervezéstől a működtetésen át a higiénián keresztül egészen a finanszírozásig bezárólag egységes szabályozásra lenne szükség, amihez elengedhetetlen a kormány anyagi és jogi segítsége. A Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke Vancsura Miklós a Népszabadságnak azt mondta: át kéne gondolni az üdülési csekk megadózatását is. A lépés miatt ugyanis a vendégkör 60-65 százalékát adó hazai fürdőzők száma az első félévben 15 százalékkal esett vissza.
Egységes szabályozással, kiszámítható finanszírozási és feltételrendszerrel Európa valódi gyógyvíznagyhatalmává válhatna az ország - állítja Vancsura Miklós.

Brutális vihar mossa el a pokoli meleget vasárnap: ezeken a helyeken óriási felhőszakadások várhatók
Viharos széllel, felhőszakadással is számolni kell vasárnap Magyarország nagy részén.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


