A Fővárosi Közterület Fenntartó 16 brigádja folyamatosan dolgozik az úthibákon: Horti Zsófia, a társaság szóvivője elmondta, hogy a fővárosi kezelésű utakon idén eddig több kátyút észleltek, mint tavaly egész évben -írja az inforadio.hu.
Amikor az időjárás engedi, a főváros útjain 16 brigád dolgozik a kátyúk kijavításán - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Közterület Fenntartó szóvivője, aki hozzátette: idén, vagyis januárban és februárban közel 22 ezer úthibát észleltek, amelyből nagyjából 21 ezret már sikerült kijavítani.
A kátyúk kijavításán csúcsidőben a külső kerületekben, az éjszakai órákban pedig a belváros forgalmasabb részein dolgoznak - mondta Horti Zsófia, aki szerint nem érdemes ennél több brigádot ráengedni a főváros útjaira, mert feltartanák a forgalmat.
A szóvivő hangsúlyozta: az idén jóval nagyobb összeget kell fordítani a kátyúk kijavítására, hiszen tavaly összesen volt annyi úthiba, mint 2010 első két hónapjában. Minden kátyút kijavítanak, egyetlen egy sem marad az úton pénzhiány miatt - emelte ki Horti Zsófia, aki elmondta: az úthibákat a közterület fenntartó telefonszámán (0640 353353) is be lehet jelenteni.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






