Egyelőre még nem dőlt el, hogy melyik gyáregységétől kíván megválni a Jaguar Land Rover: a Jaguarokat gyártó Castle Bromwich-itől, vagy a Range Rovereket termelő Solihull-itól, de a tömeges elbocsátások rémképétől már most óvják alkalmazottaikat.
Az indiai Tata autógyártó számára nem sokat hozott eddig a konyhára a tavaly felvásárolt két brit autómárka, melyekből jóval kevesebbet sikerül idén eladni, mint tavaly, így nem csoda, ha veszteséget termeltek a vállalatóriásnak.
A Tata már korábban jelezte, hogy gyárbezárások várhatók, most azonban ismét napirendre került a kérdés, hogy melyik legyen az. A brit Guardian cikke szerint jövőre dönt a cég a két gyár sorsa felől, de minden dolgozót, és persze a kormányt is igyekszik megnyugtatni, hogy ez nem eredményez feltétlenül létszámcsökkenést, hiszen terveik között szerepet el új gyáregység felállítása, melynek köszönhetően akár még 800 fővel gazdagodhat is a dolgozói létszám.
A Jaguar Land Rovernél egyébként jelenleg ötezren dolgoznak Solihullban, kétezren Castle Bromwichben és mintegy 1800-an Halewoodban. A tervezett új egységtől jelentős versenyképesség javulást vár a cég, ugyanis egészen új gyártási stratégiát kívánnak alkalmazni.
A vállalatnál korábban már vezettek be költségcsökkentő intézkedéseket: 100 ezerrel csökkentve a termelés darabszámát, 2500 munkavállalótól megválva, és a fizetéseket befagyasztva.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








