Mától súlyos bírságokra számíthatnak azok, akik megszegik a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer, a motorkerékpár-bukósisak vagy a mobiltelefon használatára vonatkozó rendelkezéseket.
A most hatályba lépő jogszabály-módosítás szerint, aki menet közben kihangosító nélkül telefonál, tízezertől húszezer forintig terjedő büntetésre számíthat. A biztonsági öv becsatolásának elmulasztása, illetve a bukósisak nélküli motorozás tízezertől harmincezer forintig terjedő összegbe kerülhet, ha pedig valaki megfelelő biztonsági ülés nélkül szállít gyereket, annak legkevesebb 15 ezer, de legfeljebb 45 ezer forintot kell fizetnie.
Az alacsonyabb összeg lakott területre vonatkozik, míg autópályán a maximumot szabják ki a rendőrök, akiknek mostantól kötelező a szabályszegést rögzítenie, és az azt követő közigazgatási hatósági eljárásban fix összegű, a jelenleg szokásosnál nagyobb büntetést szabnak ki.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
-
Ipar Napjai és Automotive Hungary – Mindenki egy helyen (x)
Hazánk legnagyobb ipari eseménye vár minden szakembert: ipari innovációk, költséghatékony megoldások, üzleti lehetőségek, networking, KKV-kat segítő pályázatok.
Portfolio Gen Z Fest 2025


