A fiatal pároknak jól jönnek az útitársak az autóban "Vásároljak egy autót és azzal járjak, vagy jó még nekem a vonatozás?" - teszik fel sokan maguknak a kérdést. A Pénzcentrum ezúttal azt vizsgálta, hogy kinek éri meg autóra váltani és ki az, aki jobban jár, ha vonattal közlekedik.
Fiatal párok: jól jönnek az útitársak az autóban
Feltételezzük, hogy adott egy fiatal pár, amelynek a hölgytagja nappali tagozatos egy fővárosi felsőoktatási intézményben, a párja pedig már dolgozik, de még nem töltötte be a 26. életévét. A pár vidékre utazik a szülőkhöz, akik 200 kilométeres távolságban laknak.
A pár hölgytagja a nappali tagozatos hallgatókat megillető 50 %-os utazási kedvezményre jogosult, melyet érvényes diákigazolvány esetén bármely viszonylatban, korlátlan számba vehet igénybe. A fiatalember - mivel még 26 év alatti - 33 %-os kedvezményre jogosult, amit bármely viszonylatban pénteken 10 órától vasárnap 24 óráig vehet igénybe.
Feltételezzük, hogy a pár a rövidebb menetidő és a kényelmesebb utazás érdekében Intercityvel utazik. A tanuló menetjegye a 200 kilométerre oda-vissza IC pótjeggyel és helyjeggyel együtt 3820 forintba, míg a 26 éven aluli utasnak 4760 forintba kerül, ami összesen 8580 forint (IC nélkül 6500 forintba kerül az utazás).

Amennyiben vásárolnak egy 1 millió forintos autót, ami várhatóan 100 ezer kilométert fut még (amortizáció 10 Ft/km) és 7 litert fogyaszt, akkor számításunk szerint egy 4 napos autópálya matricával 13986 forintból jön ki egy hazaút, bár a tényleges kiadás (az amortizáció levonásával) csak 9986 forintot tesz ki. Ez ugyan 1406 forinttal drágább, mint a vonatjegy, de az utazók nincsenek a vasúti menetrendhez kötve.

Ha találnak maguk mellé két útitársat, akkor a fogyasztást száz kilométerenként egy literrel megemelve 15194 forint az utazás költsége (amortizáció nélkül 11194 forint). Amennyiben az utasok fejenként csak kétezer forinttal szállnak be a költségekbe, akkor is 7194 forintra csökkennek a kiadások, ami már kedvezőbb, mint a vonatozás.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Teljes árú menetjeggyel utazók
Egy mindenféle kedvezmény nélkül utazó felnőtt házaspár IC pótjeggyel együtt 13200 forintból tudja kihozni a vidéki látogatást és a visszautat. Ha ehhez hozzászámoljuk a városi tömegközlekedés és az esetleges helyi járatok költségét, akkor a kiadások könnyen meghaladhatják az autós utazás költségeit.

A kedvezményre nem jogosult utasok által elérhető a Start Klub kártya, mely 50% kedvezményt nyújt a teljes árú másodosztályú, és közel 50% kedvezményt az első osztályú belföldi jegyek árából. A kártya nemzetközi forgalomban a 25 %-os RailPlus kedvezmény igénybevételére is feljogosítja tulajdonosát.
A Start Klub kártya fél évre 19900 forint (26 éven aluliaknak 14900 forint), egy évre pedig 34900 forint (26 éven aluliaknak 24900 forint). A hosszabbítási akció keretében a második éves díjból 5 ezer forintot elengednek.
Nagycsaládosokat, nyugdíjasokat megillető kedvezmények
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








