A kiskapuk országában mindig is megtaláltuk azokat a módokat, hogy hogyan is lehetne egyes fizetési kötelezettségeket elkerülni. Így van ez az autópályákon is, mindig vannak akik el akarják bliccelni a matricát, vagy lejárt forgalmival, zöldkártyával autóznak. A Nemzeti Közlekedési Hatóság emiatt új rendszert vezetne be, a kamerás rendszer egyszerre figyelne az összes szabálytalanságra - írja a Népszabadság.
Egyszerre vadásznának a gyorshajtókra, a matricával bliccelőkre, a lejárt forgalmival, zöldkártyával, kötelező biztosítás nélkül autózókra, a túlsúlyos, vagy a hétvégi forgalomkorlátozást megsértő kamionokra. A beruházáshoz szükséges pénz már rendelkezésre áll, kormánydöntés azonban még nincs.
A kiépítése után nem kellene a rendőröknek egész nap a napon vagy a fagyban állni, ugyanis hatékonyabb ellenőrzést tenne lehetővé, ráadásul a rendszer teljes kiépítése után a költségvetés bevételei jelentősen emelkednének évről évre. Teljes egészében 2010-ben állítanák szolgálatba a rendszert, de több feladatot már jövő évtől ellátna.
Egy kiskapu azonnal bezárulna, nem lehetne ezentúl teherautóra motorkerékpárra érvényes matricát venni, amit a jelenlegi ellenőrzési rendszer nem tud kiszűrni, ugyanis nem képes a járműkategóriák megkülönböztetésére.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság januártól a határokon levő kamerák képeit is megkapja, így kiderül, ha a kilépő jármű után egyáltalán nem, vagy nem a kategóriájának megfelelő sztrádadíjat fizették meg. Az NKH ráadásul a szabálytalankodó gépkocsit mindaddig visszatarthatja, amíg nem rendezik az útdíjszámlát és a kiszabott büntetést.
A legtöbben mégis amiatt aggódhatnak majd, hogy a kamerák alkalmasak lesznek a sebesség mérésére is. A teherautósoknak ez különösen nagy fejfájást okozhat, mert az új rendszer különbséget fog tudni tenni a járműkategóriák között. Ez azért lényeges, mert ma még nem fotózzák le azt a kamrák, aki a megengedett 90 kilométer / óránál nagyobb sebességgel, de a személyautósokra kötelező 130-nál lassabban halad.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Újdonság az is, hogy a járművek okmányainak érvényességére is figyelni fognak. A rendszám alapján ellenőrizni lehet, hogy a jármű műszakija meddig érvényes, vagy lejárt-e a zöldkártyája.
A Pénzügyminisztérium szerint azonban a 15-17 milliárd forintos beruházásra csak idén van pénz, vagyis az NKH-nak a rendszer szállítóival legkésőbb 2008 decemberében szerződnie kellene. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha a kiírt közbeszerzés 2 hónapon belül lezárul.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






