Az előértékesítési adatok alapján meg is dőlhet a 2007-es nézőcsúcs, amikor három nap alatt összesen 250 ezren látogattak ki a helyszínre. A fővárosi szállodákban már alig találni helyet a versenyhétvégére, a szállodaláncok mindenképpen teltházra számítanak - írja a Világgazdaság.
Az elmúlt néhány évben változó tendenciát mutatott a nézőszám, amíg 2002-ben még 185 ezer látogató váltott jegyet a három napra, addig két évre rá már csak 163 ezer nézőt regisztráltak. 2005-ben a pénteki szabadedzésre 20 forintos jegyeket kínáltak, ez a kedvezmény 215 ezerre növelte a nézőszámot.
A tavalyi versenyhétvégére negyed-millióan látogattak ki, de a rendezők szerint német F1-turisták mellett Kubica és Raikkonen sikereinek köszönhetően több ezer lengyel és finn szurkoló is elutazik majd a futamra.
A szállodaláncok a versenyhétvégére a szokásosnál magasabb árakat határoztak meg, ennek ellenére magas az előfoglalások száma, a hotelek telítettsége pedig már most eléri a 90 %-ot. A szállásadók arról számoltak be, hogy a korábban három éjszakát itt töltő szurkolók idén inkább már csak két éjszakára foglalnak szállást.
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







