19 °C Budapest

Újabb csapás - retteghetnek a brit autósok?

Pénzcentrum
2008. június 9. 10:06

Autósok ezreit érintheti a gépjárműadó megváltoztatására vonatkozó brit törvényjavaslat. Ha megszavazzák a módosításokat, akkor a nagyobb rendszeres kiadások mellett az autók gyorsabb értékvesztésével számolnak a szakértők. A kormányzat meg kívánja vonni a korábbi mentességeket és sávos adózást szorgalmaznak az autók teljesítménye és káros-anyag kibocsátása alapján.

A lakosságot ismét hátrányosan érintő intézkedések hatásait elemezve megállapították, hogy sokan abba fogják hagyni a törlesztéseket és visszaadhatják az autókat, mert a fennálló tartozásuk jóval meghaladhatja az autó értékét. A három éves korig korábban mért évi 19 %-os értékvesztés elérheti a 25 %-ot is, a családi autókra kirótt gépjárműadó pedig megduplázódhat.

A használt-autó kereskedők a forgalom csökkenésére számítanak, az erre utaló első jelek egyike az év első hat hónapjában a használt autók körében mért 12 %-os átlagos értékvesztés. Az autósok arra számíthatnak, hogy a fizetendő gépjárműadó két ütemben közel a kétszeresére emelkedik 2010-ig.

A kereskedők által alkalmazott garantált minimum értékek is teljesen megváltozhatnak. Amíg korábban a hitel lejáratakor az autó értéke annyival meghaladta ezt az értéket, hogy az fedezte egy új autó kezdő befizetését, addig manapság még további befizetésekre van szükség a futamidő végén.

Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?