Tavaly szeptemberben tekintettük végig utoljára, hogy hogyan alakulnak a főváros különböző kerületeiben a parkolási díjak, melyek meg nem fizetése kis kék csomagok megjelenését eredményezi a szélvédőnkön, melyben minden valószínűség szerint a parkolási cédulán szereplő összegnél nagyobb büntetés vár minket. Jól jellemzi azonban a budapesti autósok kockázatvállalási készségét és a közterület fenntartók szorgalmas munkáját az a több száz millió forintnyi tartozástömeg, amely sorsáról nemrégiben keveredett heves vita az egyik parkolótársaság és a VI. kerületi önkormányzat között.
A parkolási díjak és a büntetési csomagok azonban nem csupán a fővárosban jelentenek bosszúságot az autósoknak, a megyei jogú városok és az ország több nagyobb városa is parkolási díjat szed a kiemelt területek utcáin várakozó autósoktól. A belföldi kirándulókat és turistákat segítendő a budapesti mellett a megyei jogú városokra jellemző parkolási díjakat is összegyűjtöttük.
Fővárosi parkolási díjak: van, ami nem változik?
Budapest honlapját böngészve meglepődve tapasztaltuk, hogy a budapesti kerületekre vonatkozó parkolási díjak mit sem változtak 2006 szeptemberében megjelent cikkünk óta. Ennek oka, hogy a parkolási díjakról a fővárosi önkormányzat dönt, amely rendeletben határozza meg a különböző utcákban parkoló autósok által fizetendő összegeket, az utolsó parkolási díjakról szóló rendelet pedig még 2005-ben született meg.

Tehát továbbra is a budai vár területén kell a legtöbbet fizetnünk egy órányi parkolásért, pontosan 430 forintot. A belváros egyéb kerületeiben a legalacsonyabb óránkénti tarifa 115 forint, a legmagasabb pedig 265 forint maradt.
Nyugattól keletre: nincs új a Nap alatt?
A következőkben a megyei jogú városok parkolási díjaival ismerkedünk meg közelebbről. Itt kell megjegyeznünk, hogy a vidéken jellemző díjak felkutatása egyáltalán nem egyszerű feladat, a budapesti tarifákról szóló hírek egyenest információtengernek tűnnek a vidéki díjakat magukban rejtő jórészt már nem aktuális újságcikkek mellett.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Főként a Zalaegerszegre vonatkozó tarifák begyűjtése okozott nehézséget, Tatabányán pedig a jelek szerint még ingyen parkolhatnak a lakók, a díjak bevezetése információink szerint ugyanis még csak az önkormányzat tervei közt szerepel.

A diagramokon szereplő információk összefésülésekor is nehézségekbe ütköztünk, mert a különböző megyeszékhelyek eltérő besorolást alkalmaznak, néhány helyütt, úgy mint Győrben, Nyíregyházán és Egerben megkülönböztetnek kiemelt utcákat, területeket is. A legtöbb városban azonban a három övezetes felosztást alkalmazzák, mely a parkoló jegyek színének függvényében lehet piros, zöld, sárga, illetve zöld, sárga, kék.

Általánosságban elmondható, hogy a nyugati megyékben némileg drágább a parkolás, a tarifák azonban kevéssé függnek a település földrajzi elhelyezkedésétől, azokat főként a település lélekszáma, a lakosság által használt személygépkocsik száma, és a turisztikai célpontok minősíthető területek elhelyezkedése határozza meg.
Hiszen Budapest esetében is az önkormányzat nyíltan deklarált célja, hogy a díjakon keresztül bizonyos helyekről kiszorítsa az autósforgalmat. Vidéken a parkolási díjat elkerülni kívánó autósoknak némileg egyszerűbb a dolga, hiszen a több száz ezres lélekszámú nagyvárosokat kivéve, a kisebb távolságok miatt könnyedén parkolhatnak olyan helyen, ahol a gyaloglásért cserébe a zsebükben marad a néhol pesti átlagot is megütő tarifa.
Brutális beszakadás a kedvenc tengerpartokon: hiába a hatalmas érdeklődés, teljesen befagyott a piac
A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








