Üzemanyag-exportőrré válhat Magyarország

Pénzcentrum
2007. július 4. 10:30

Július 9-től kezdi meg működését az első bioetanolt forgalmazó üzemanyagtöltő állomás hazánkban, amelyet a környezetbarát üzemanyagot forgalmazó német Oil! tervei szerint további 3-4 állomás megnyitása követ majd. A német vállalat Budapesten is szeretné megkezdeni az értékesítést, ezért a főváros is felkerült az elsődleges célpontok listájára - írja a Világgazdaság.

Emellett július elsejétől több mint duplájára nő a biokomponens-tartalom a Mol Nyrt. és partnerei által forgalmazott benzinben, emiatt a társaság éves szinten mintegy 100 ezer tonnányi bioetanol beszerzésével számol. A benzin már 2005 óta tartalmaz 2 százaléknyi biokomponenst, az arány most azért emelkedik 4,4 százalékra, mert 2007 júniusától literenként nyolc forinttal több jövedéki adót kell fizetnie azoknak a forgalmazóknak, ahol a biorészarány nem éri el az előbb említett mértéket.

2007 és 2013 között hazánk jelentős bioetanol programot hajt végre, melynek végeredményeképpen a szaktárca előzetes várakozásai szerint mintegy 800 ezer tonnás gyártókapacitással rendelkezik majd Magyarország. Az Új Magyarország fejlesztési terv keretein belül a környezet és energia (KEOP), illetve a vidékfejlesztési (ÚMVP) operatív program különít el forrásokat bioetanol üzemek létrehozásának támogatására.

A KEOP keretein belül összesen tíz milliárd forintra pályázhatnak majd azok, akik közepes-, illetve nagykapacitású etanolgyártó üzemet szeretnének létrehozni, egy-egy beruházásra körülbelül egy milliárd forint jut majd.


A tervezett kapacitás várhatóan jelentősen meghaladja majd a hazai igényeket, így hazánk bioetanol exportáló országgá válhat. A 800 ezer tonnányi etanol előállításához várhatóan 2,5 millió tonna kukoricára lesz szükség, amely a szakértők szerint aszályos években akár a hazai ellátást is veszélyeztetheti.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 16. 20:31
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem