7 °C Budapest

Egy újabb döfés érte a piacot - Mi lesz a kereskedőkkel?

Pénzcentrum
2007. január 22. 09:00

Az új regisztrációs adónak köszönhetően, februártól az alsó kategóriás kocsikért 20-30 ezer forinttal többet kell majd fizetni. A nagyobb autóknál a közteher "inflációs" növelésének többletköltsége a negyedmillió forintot is meghaladhatja. Ennek köszönhetően egy újabb döfés érte az amúgy is kétségbeejtő helyzetben lévő újautó-piacot - írja a Népszabadság.

A február 5-től érvényes új regisztrációs adó a kisebb új autók esetében 1-1,5 százalékos drágulást okozhat, a 20-30 ezer forintnyi összeg már a következő hetekben megjelenik az árlistákon. A nagyobb motorú kocsiknál az emelkedés mértéke negyedmillió forintnál is több lehet.

A két év óta visszaeső piac és az erős verseny miatt eddig óvatosan bántak az árlistákkal az importőrök, ám a február 5-től emelkedő regisztrációs adó az új miniket is tízezrekkel drágítja majd. Ezzel még nincs vége a változásoknak, hiszen az autógyártók általában évi 1-1,5 százalékot emelnek, aztán ott van az árfolyamváltozás. Szóval idén inkább az árak, mint az eladások nőnek.

Ami biztos, hogy rövid távon a regisztrációs adó, hosszabb távon, 2009 tájékán a környezetvédelmi előírások szigorodása, az Euro 5-ös motorok bevezetése drágítja majd az új autókat a piacon. Mindezeket az importőrök és a kereskedők megosztva sem tudják lenyelni, ezért áthárítják a vásárlókra.

A márkák többsége áthárítja a vevőkre az adópluszt, mert a kisebb kategóriában igencsak szűk a mozgástér. Ennek talán még nem lesznek érezhető hatásai, mégis további forgalom-visszaeséstől tartanak a kereskedők.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm