Az Európai Unió a konfliktus fázisába lép Kínával, ha az ősz folyamán nem sikerül megállapodni a kereskedelmi egyensúlytalanságok jelentős csökkentéséről.
Furcsa döntést hozott az Egyesült Államok: mégis szabad utat kapott a félelmetes mesterséges intelligencia
Az amerikai kereskedelmi minisztérium feloldotta az Anthropic mesterségesintelligencia-modelljeire, a Fable-re és a Mythosra vonatkozó exportkorlátozásokat. A döntés alig három héttel azután született meg, hogy a legfejlettebb rendszerek elérhetőségét nemzetbiztonsági aggályok miatt felfüggesztették, a feloldásra pedig azt követően került sor, hogy a vállalat szigorú biztonsági garanciákat vállalt - számolt be a Portfolio.
Washington az utóbbi időben szigorúbban ellenőrzi az új modellek piacra lépését, mivel tart attól, hogy a fejlett mesterséges intelligenciát Kína, Oroszország vagy más államok katonai és hírszerzési célokra használhatják fel. Ennek nyomán az Anthropic egy június 12-i rendelet miatt korlátozta a Mythos 5 és a Fable 5 elérhetőségét. Bár a kormányzat a múlt héten már engedélyezte a Mythos 5 kiadását, ezt akkor még csak néhány megbízhatónak minősített amerikai szervezet számára tették lehetővé. A vállalat most közölte, hogy a kereskedelmi tárca visszavonta a tilalmat, így megkezdhetik a hozzáférés teljes helyreállítását.
Howard Lutnick kereskedelmi miniszter hivatalos levélben erősítette meg a döntést, de kikötötte, hogy a tárca fenntartja a felülvizsgálat jogát, ha a cég nem teljesíti a vállalásait. Az Anthropic ígéretet tett a biztonsági kockázatok proaktív felderítésére és kezelésére, a kormányzati szervekkel való együttműködésre, valamint a rosszindulatú tevékenységek azonnali bejelentésére.
Bár a Fable és a Mythos ugyanarra az alapra épül, előbbit a széles nyilvánosságnak szánják, míg az utóbbinál bizonyos biztonsági korlátozásokat feloldottak. A cég egy új védelmi megoldást is bevezetett, amely kifejezetten azt a módszert blokkolja, amellyel a kormányzat korábban, tesztelési céllal, sikeresen kijátszotta a Fable 5 védelmi rendszerét. Szakértők szerint a Mythos-modellek illetéktelen kezekben jelentősen felgyorsíthatják a kifinomult kibertámadások kivitelezését, különösen a bonyolult, régebbi rendszerekre épülő ágazatokban, amilyen például a bankszektor is.
A kormányzati beavatkozások komoly kritikát váltottak ki a piaci szereplők körében, akik átláthatatlannak tartották a megbízhatósági minősítések rendszerét. A szigorúbb ellenőrzések időszaka Donald Trump elnök rendeletével indult el, amely egy önkéntes keretrendszert hozott létre. Ennek értelmében a fejlesztők a legújabb csúcsmodelleket akár harminc napra is átadhatják az amerikai kormánynak tesztelésre, mielőtt azokat a partnereik számára elérhetővé tennék. Ezzel a szabályozási háttérrel párhuzamosan az Anthropic és az OpenAI egyaránt benyújtotta a bizalmas tőzsdei bevezetésre vonatkozó kérelmét.
Döbbenetes dolog derült ki a magyarok bankolási szokásairól: tömegek pénze van közvetlen veszélyben?
A mindennapi pénzügyek és a vásárlások jelentős része ma már az online térben zajlik, a felhasználóknak mindössze a negyede érzi magát felkészültnek egy esetleges incidensre.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







