Az elmúlt napok rendkívül erős napkitörései miatt a hétvégén akár Magyarország felett is láthatóvá válhat a sarki fény.
Váratlan dolgot talált az űrben az Artemis II holdmisszió: erre még az űrhajósok sem számítottak
Az Artemis II misszió során az Orion űrhajó megdöntötte az Apollo-13 távolsági rekordját. Eközben a legénység váratlanul sok mikrometeorit-becsapódást figyelt meg a Hold túloldalán. A jövőbeli holdbázisok szempontjából is fontos megfigyeléseket egy teljesen hétköznapi technikai baki is színesítette, az űrhajósok Outlook levelezőrendszere ugyanis váratlanul leállt - közölte a raketa.hu.
A Hold megkerülését és az Orion űrhajó tesztelését célzó küldetés során az űrhajósoknak sikerült történelmi rekordot felállítaniuk. Az űrkapszula 406 778 kilométerre távolodott el a Földtől. Ezzel túlszárnyalta az Apollo-13 által 1970-ben felállított korábbi távolsági csúcsot. Úttörők lettek abban is, hogy elsőként vittek iPhone-t a Hold közelébe, az onnan készített szelfijeik pedig pillanatok alatt bejárták az internetet.
A Hold melletti elhaladás során a legénység részletes felvételeket készített a felszínről. A fotók alapján új krátereket is azonosítottak. A Hold túlsó felén járva egy váratlanul intenzív jelenségre lettek figyelmesek. Az űrhajósok számára 53 percig tartó teljes napfogyatkozás sötétjében jól láthatóvá vált a felszínbe csapódó mikrometeoritok felvillanása. Bár a tudományos csapat felkészült az eseményre, a becsapódások kiugróan magas száma még a szakembereket is meglepte.
Ezek az apró, sokszor csupán milliméteres kőzetdarabok rendkívül látványosak. Ugyanakkor komoly kockázatot jelentenek a jövőbeli holdprogramokra és a tervezett holdbázisokra nézve. A becslések szerint a Hold déli sarkvidékének közelében évente mintegy 15 ezer hasonló becsapódásra kell számítani. Egy friss tanulmány szerint azonban a meteoroidok többsége annyira apró, hogy a becsapódásokat könnyedén kivédik az űreszközöknél már jól bevált védőrétegek, az úgynevezett Whipple-pajzsok.
A mélyűr kihívásai mellett ugyanakkor egy egészen hétköznapi probléma is megzavarta a küldetést. Bármilyen képzettek is az űrhajósok, a technika ördöge utolérte őket a mérnöki csúcsteljesítményt jelentő Orion kapszulában is. Az Outlook levelezőrendszer ugyanis egyszerűen megadta magát, és nem volt hajlandó betölteni az e-maileket az űrben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kutatás az mesterséges intelligenciáról
A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem közös kutatásra arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen a kapcsolata jelenleg az embereknek a mesterséges intelligenciával, mire használják, mire nem használják, és hogy milyen attitűddel közelítenek hozzá. Töltsd ki te is a teljesen anonim kutatásunk.
Címlapkép: NASA
Döbbenetes dolog derült ki a magyarok bankolási szokásairól: tömegek pénze van közvetlen veszélyben?
A mindennapi pénzügyek és a vásárlások jelentős része ma már az online térben zajlik, a felhasználóknak mindössze a negyede érzi magát felkészültnek egy esetleges incidensre.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







