Robotkéz gépírógépet használ. Írógépeket helyettesítő robot vagy mesterséges intelligencia illusztrációja.

Dragomán György a könyvpiac egyik legnagyobb veszélyéről: megállíthatatlanul terjednek az AI-regények, súlyos kárt okoznak

2026. április 28. 20:15

Dragomán György író szerint a mesterséges intelligencia és a gépi fordítóprogramok használata észrevétlenül, de súlyosan roncsolja a nyelvet. Ez a folyamat különösen a kisebb nyelvekre jelent komoly veszélyt. Bár az MI által generált szövegek és regények megállíthatatlanul terjednek, a szerző úgy véli, az algoritmusok valójában nem tudnak beszélni, csupán utánozzák az embert. Az így született művek pedig feleslegesek, hiszen sosem érhetnek fel a világirodalom klasszikusaihoz.

A Dalszerző AI-viták című videós podcastsorozatának első részében a mesterséges intelligencia szerzői jogi és művészeti hatásairól Dragomán György – aki sci-fi szerzőként is régóta foglalkozik a témával – a jelenség aggasztó nyelvi következményeire hívta fel a figyelmet.

Rámutatott, hogy a nyelvi modellek az interneten tömegesen terjedő nyersfordításokkal jelentősen torzítják a szavak és a mondatok eredeti jelentését. Egy ismert nyelvészeti álláspontra reflektálva – amely szerint a nyelv önmagától nem tud romlani – kifejtette, hogy az emberek által használt fordítóprogramok mégis ezt eredményezik. Ennek következményeit a kisebb nyelvek esetében különösen súlyosnak látja.

Eközben a könyvpiacon egyre nagyobb teret nyernek a gép által generált szövegek. Míg tavaly még botrányt okozott, ha egy kötetben véletlenül benne maradtak a nyelvi modellnek szánt promptok, ma már sokan nyíltan vállalják a technológia használatát. A kiadók is reagálnak a jelenségre. A Hachette Book Group például nemrég visszavonta egy horrorregény kiadását, miután kiderült, hogy a szerző nagyban támaszkodott a mesterséges intelligenciára. Dragomán az efféle tartalomgyártással kapcsolatban élesen fogalmazott. Feltette a kérdést: miért gondolja bárki, hogy pusztán attól, hogy utasításokat ad egy szoftvernek, már íróvá is válik?

Sokan tartanak attól, mi történik majd, ha az MI gombnyomásra ontja magából a regényeket. Az író azonban erre csak annyit kérdez: "Már minden Faulknert olvastál?" Egy ember élete során nagyjából ötezer könyvet képes elolvasni, ami eleve szigorú válogatást igényel. Éppen ezért nem látja értelmét annak, hogy az emberiség kulturális öröksége helyett gép által generált köteteket válasszunk.

Bár a technológia folyamatosan fejlődik, Dragomán szerint a nyelvi modellek egyelőre nem tartanak ott, hogy valódi irodalmi értékkel bíró műveket alkossanak. A mindennapi életbe azonban már javában beépültek. Az író ezért biztos benne, hogy a diákok idén is használni fognak MI által kidolgozott érettségi tételeket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Pénzcentrum kutatás a mesterséges intelligenciáról!

A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem közös kutatásra arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen a kapcsolata jelenleg az embereknek a mesterséges intelligenciához, mire használják, mire nem használják, és hogy milyen attitűddel közelítenek hozzá. Töltsd ki te is a teljesen anonim kutatásunk.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem