Elon Musk szerdán folytatja tanúvallomását abban a nagy tétű perben, amelyet ő maga indított az OpenAI ellen.
Drámai pillanatok a szomszédos országban: sorra ürítik ki az iskolákat egy rémisztő fenyegetés miatt
Több horvát nagyvárosban iskolákat ürítettek ki hétfőn, miután robbantással fenyegető üzenetek érkeztek az intézményekhez. Zágrábban, Splitben és Rijekában is intézkedtek a hatóságok, a rendőrség minden érintett épületben átvizsgálást indított.
A hivatalos tájékoztatás szerint az iskolák olyan üzeneteket kaptak, amelyek robbanószerkezetek elhelyezéséről szóltak. A rendőrség a bejelentéseket követően azonnal életbe léptette a biztonsági protokollt, és megkezdte az épületek ellenőrzését. Az érintett intézményekből a diákokat és a dolgozókat kivezették, a területeket lezárták.
A jelenség nem új, a hatóságok szerint Horvátországban már több mint egy hete érkeznek hasonló fenyegetések. Az eddigi esetekben minden riasztás vaklármának bizonyult, ennek ellenére a rendőrség minden alkalommal teljes körű vizsgálatot végez.
Davor Bozinović belügyminiszter korábban arról beszélt, hogy a fenyegetéssorozat mögött akár szervezett akció is állhat. A miniszter szerint nem zárható ki, hogy a támadások egy hibrid hadviselési stratégia részét képezik, amelynek célja a társadalom destabilizálása és a hatóságok leterhelése.
A nyomozás során a horvát rendőrség nemzetközi együttműködésben dolgozik. A hatóságok feltételezik, hogy a fenyegető üzeneteket külföldi szervereken keresztül küldték, ezért több európai ország rendvédelmi szerveivel is felvették a kapcsolatot.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A rendőrség hangsúlyozta, hogy minden egyes bejelentést komolyan kezelnek. A biztonsági ellenőrzéseket minden esetben elvégzik, függetlenül attól, hogy az eddigi riasztások nem bizonyultak valós veszélynek.
Elképesztő újdonságot jelentett be a Duolingo: ez innentől már nem csak játék - irány a nyelvvizsga!
A tartalombővítés mögött a felhasználói bázis további növelésének szándéka állhat. A vállalat legfrissebb adatai szerint a napi aktív felhasználók száma elérte az 52,7 milliót.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








