A TikTok új, mesterséges intelligencián alapuló életkor-azonosító technológiát vezet be Európában, hogy hatékonyabban kiszűrje a 13 év alatti felhasználókat.
Az Apple 2025-ben az iPhone dizájnjában az egyik legnagyobb frissítést tervezi az iPhone X 2017-es bemutatója óta, várhatóan debütál az új iPhone 17 „Air” vékonyabb kialakítással, átalakított kamerarendszerrel és új kijelzőmérettel. A 2025-ös kínálat négy modellből áll majd: iPhone 17, iPhone 17 Pro, iPhone 17 Pro Max és az új iPhone 17 „Air”, a „Plus” modellek idén elmaradnak. Minden új modell ProMotion kijelzőt, fejlettebb kamerákat és új processzorokat kap, az iPhone 17 Air pedig az első Apple-tervezésű 5G modemmel, vékony házzal és eltűnt SIM-tálcával érkezik.
2025-ben az Apple az iPhone dizájnjában az egyik legnagyobb frissítést készíti elő az iPhone X 2017-es bevezetése óta: várhatóan debütál az új iPhone 17 „Air”, amely vékonyabb kialakítást, új kijelzőméretet, átalakított kamerarendszert és további újításokat kínál. Az iPhone 17 széria az Apple „Awe Dropping” eseményén kerül bemutatásra szeptember 9-én, magyar idő szerint este hétkor.
A 2025-ös évben várhatóan négy modell érkezik: iPhone 17, iPhone 17 Pro, iPhone 17 Pro Max és az új iPhone 17 „Air”. A Macrumors szerint Apple idén megszünteti a „Plus” modelleket, mivel a felhasználók körében nem bizonyultak népszerűnek.
Az iPhone 17 Air nem közvetlenül az iPhone 17 Plus helyére lép, hanem új opcióként kerül be a kínálatba, várhatóan körülbelül 6,6 hüvelykes kijelzővel és 5,5 mm vastag házzal. A Pro modellek 6,3 és 6,9 hüvelykes kijelzőkkel rendelkeznek, így az iPhone 17 Air méretben középen helyezkedik el. A standard iPhone 17 kijelzőmérete 6,3 hüvelykre nő, hogy megegyezzen a Pro modellel.
Korai pletykák szerint az iPhone 17 Air prémium készülék lehet, de valójában középkategóriás modellként érkezik: olcsóbb a Pro és Pro Max modelleknél, de drágább a standard iPhone 17-nél, így a „Plus” szerepét tölti be az árkategóriák között.
Új kijelzővel érkezik az iPhone 17?
Úgy tudni, minden 2025-ös iPhone modell ProMotion kijelzővel érkezik, amely 120 Hz-es frissítési frekvenciát biztosít a simább görgetéshez és videólejátszáshoz. A ProMotion-t az LTPO OLED panelek teszik lehetővé, amelyek energiamegtakarítást is biztosítanak, és lehetővé teszik az mindig bekapcsolt kijelző technológiát is, bár egyelőre nem világos, hogy ez minden modellen elérhető lesz-e.
A standard iPhone 17 a meglévő iPhone 16 dizájnt követi, míg a Pro és Air modellek átalakított, téglalap alakú, vízszintes kamerarendszert kaphatnak lekerekített sarkokkal. Az iPhone 17 Air hátlapi kamerája egyetlen lencséből áll a pletykák szerint, míg a Pro és Pro Max három lencsés rendszert tartalmaz, a LiDAR és vaku mellett. A kijelző szélén a kisebb kereteket a 16 Pro és Pro Max modellekből vették át.
Az iPhone 17 Pro és Pro Max várhatóan alumínium kerettel érkezik a titán helyett, és a hátlap félig üveg, félig alumínium lesz, az üveg rész a MagSafe töltéshez szükséges. Az iPhone 17 Air kamerája is vízszintes kialakítású lesz, így több modellen is egységes változás várható.
Új színek is várhatók: fekete, fehér, acélszürke, világoskék, zöld és lila, a Pro modellek esetében pedig réz-narancs árnyalat is. A Pro modellekhez kapcsolódóan az Apple tesztelhet egy, a Liquid Glass dizájnhoz illeszkedő „speciális” árnyalatot is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az előzetes információk szerint az összes új modell frissített 24 megapixeles előlapi kamerát kap, a Pro Max pedig 48 megapixeles Wide, 48 megapixeles Ultra Wide és 48 megapixeles Tetraprism Telephoto kamerát, valamint 8K videófelvételt is. Az iPhone 17 Air egy 48 megapixeles egylencsés hátlapi kamerát kap, a standard iPhone 17 kétlencsés kamerarendszert. A Pro modellek változtatható rekesznyílást kapnak, lehetővé téve a fény szabályozását, és dupla videofelvételt is, az elő- és hátlapi kamera egyszerre történő használatát.
Új processzorokat villant az Apple
Az iPhone 17 és 17 Air az A19 chipet, a Pro modellek pedig az A19 Pro chipeket kapják meg a kiszivárgott hírek szerint, a Pro és Air modellek 12 GB RAM-mal, a standard modell 8 GB RAM-mal. Az iPhone 17 Air az első Apple tervezésű 5G modemet kapja, a többinél továbbra is Qualcomm chip marad.
A fizikai SIM tálca a vékony iPhone 17 Air modellből teljesen eltűnik. Az összes modell Wi-Fi 7 és Bluetooth 5.3 támogatással érkezik, a Pro modellek párologtató kamrás hűtési technológiával a hőelvezetés javítása érdekében. Minden modell könnyebben cserélhető akkumulátort kap, támogatja a 25 W-os vezeték nélküli töltést és a Qi 2.2 szabványt, a Pro modellek fordított vezeték nélküli töltésre is képesek lehetnek.
Jön az iPhone 18 és a hajlítható modellek
A portál értesülései szerint 2026-ban az iPhone 18 Air, Pro, Pro Max és egy hajlítható iPhone a második félévben debütél, a standard iPhone 18 és 18e pedig csak 2027 tavaszán - tehát a gyártó szakít az eddigi hagyományokkal, hogy egyszerre mutatja be az összes új mobilt.
Az iPhone 18 Pro modellek képernyő alá rejtett Face ID-t kaphatnak, csökkentve a Dynamic Island méretét, és lehet, hogy csak egy apró előlapi kameralyuk lesz rajtuk. Az iPhone 18 modellek az A20 chipet kapjá megk, a 2 nm-es gyártástechnológián, jelentősen gyorsabb és hatékonyabb teljesítménnyel. Egyes modellek akár 200 megapixeles főkamerával is érkezhetnek.
Újra vörös kódot hirdetett az Apple: ha iPhone-od van, szörnyű veszélyben vagy most a hackerek miatt
Eredetileg azt várták a felhasználók, hogy az iOS 18-at használók számára is elérhetővé válik egy biztonsági frissítés.








