7 °C Budapest

Ezentúl így is hozzájuthatunk csomagjainkhoz

2014. május 16. 13:02

Nem kell otthon a postást vagy a futárt várni, munkahelyre rendelt küldemény esetén átvevőről intézkedni, illetve az átvevőpont nyitva tartásához igazodni, immár a nap 24 órájában bármikor átvehető a megrendelt csomag - nagyjából ez a Magyar Posta Zrt. ma bemutatott csomagautomatájának előnye.

Jelenleg 8 fővárosi és 18 vidéki helyszínen - főként megyeszékhelyeken - működnek csomagautomaták, de folyamatban van további automaták telepítése is - mondta a bemutatón Szarka Zsolt vezérigazgató. Összesen 35 automata fog működni, a projekt költsége 431 millió forint. (Összehasonlításul: Nyugat-Európában összesen több mint négyezer ilyen készülék működik.)

Jelenleg csak az előre kifizetett csomagokat tudják az automatákon keresztül átvenni az ügyfelek, de a fejlesztés végére - várhatóan júliusra - az automaták alkalmasak lesznek a POS terminálokon keresztül történő bankkártyás fizetésre, ezzel lehetőség lesz csomagfeladásra, valamint az utánvételes csomagok átvételére is.

A csomagautomatákból a hét minden napján, 0-24 óráig vehetik át az ügyfelek a küldeményeket. Ezt azon webáruházakban vagy internetes aukciós áruházakban történő vásárlás esetén kezdeményezhetik a vásárlók/megrendelők, amelyek honlapjukon feltüntetik, hogy a küldemény csomagautomatán keresztül is átvehető. Eddig a Vaterával és a Shopline-nal állapodott meg a Posta, de további szerződések is folyamatban vannak.

A megrendelés során az ügyfélnek meg kell adnia mobiltelefonszámát, e-mail címét, illetve ki kell választania, hogy melyik automatába kéri a kézbesítést, majd az automatánál a telefonszám és a kód megadásával veheti át a küldeményt. Ha 48 órán belül nem veszi át a csomagot, az automatához legközelebbi postán - a feladó igényétől függően 5 vagy 10 napig - még hozzájuthat a küldeményhez.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A küldemények biztonságát acéllemezből készült boxok - automantánként 76 darab, S, M és L méretű -, az automatába épített, távfelügyelt riasztórendszer és biztonsági kamera garantálja.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem