A Paramount bejelentette, hogy a Warner Bros. Discovery felvásárlása akár 2027-ig is elhúzódhat.
Újra megnyitja kapuit a Budapest imádott látványossága? 9 éve áll üresen, most eldőlhet a sorsa
Kilenc évvel a bezárása után a kormány ismét napirendre veszi a Planetárium sorsát. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter bejelentése szerint hamarosan megkezdődnek a szakmai egyeztetések az intézmény újranyitásáról, a tervek pedig az épület felújításától kezdve akár egy teljesen új tudományos élményközpont létrehozásáig is terjedhetnek - írta a HVG.
A tárcavezető közlése szerint a tárgyalások augusztus elején kezdődnek a társtárcák bevonásával. A cél egy olyan átfogó koncepció kidolgozása és kormány elé terjesztése, amely hosszú távon rendezi a létesítmény jövőjét. A szakértők több lehetőséget is vizsgálnak, így napirenden szerepel az ideiglenes újranyitás, a jelenlegi épület teljes rekonstrukciója, valamint egy modern tudományos múzeum felépítése is.
A Planetáriumot 2017-ben zárták be a tetőszerkezet kritikus állapota miatt. A viharkárok és a beázások miatt – 2016-ban például egyetlen nyári vihar következtében másfél hónapos kényszerszünetet kellett tartani – végül úgy határoztak, hogy az épület a teljes rekonstrukcióig már nem fogadhat látogatókat. Bár az akkori kormány 2017 őszére ígért döntést a pénzügyi háttér biztosításáról, és 2019-ig 128 millió forintos ráfordítással kijavították a tetőt, illetve a felújítási tervek is elkészültek, az érdemi munka azóta sem kezdődött el.
A helyzet rendezését nehezíti, hogy az 1977-ben átadott épület nem állami tulajdonban van. A Planetárium fenntartója a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, a létesítmény korszerűsítése azonban állami támogatás nélkül nem valósítható meg.
Megrázó vallomást tett a gigantikus lottónyeremény győztese: "bárcsak összetéptem volna a szelvényt"
A férfi története figyelmeztetésül szolgálhat mindenkinek, hiszen évekkel a nyeremény után már azt kívánta, bárcsak összetépte volna a szerencsét hozó szelvényt.







