Az Eurostat friss adatai szerint 2025-ben Magyarországon volt az egyik legmagasabb infláció Európában.
Szász János rendező négy év után először látogatott haza Magyarországra, miután családjával az Egyesült Államokba költözött. Egy interjúban beszélt az emigrációról, a rendőrségi eljárásról és jelenlegi amerikai életéről.
A Telex szúrta ki nemrég, hogy Szász János színházi és filmes rendező Veiszer Alindának adott interjújában elmondta, hogy bár az emigráció nehéz volt, családja szempontjából megérte az Amerikába költözés. A rendező most először tért vissza Magyarországra, de hazaköltözni nem terveznek.
Emigrációjuk hátterében egy 2021-es rendőrségi házkutatás állt, amit egy bangladesi ikerpárról készülő dokumentumfilm körüli konfliktus kapcsán tartottak nála. Az ügyészség három személy ellen emelt vádat, köztük Szász és akkori 14 éves fia ellen is.
A rendező szerint tavaly az egyik tanú fizetési meghagyást küldött budapesti címükre, annak ellenére, hogy köztudottan külföldön éltek. Miután senki nem vette át a dokumentumot, a Schadl és Társa értesítette őket, hogy jelentős összeget vontak le a számlájukról. Fellebbezésük után visszakapták a pénzt, de a jogi eljárás várhatóan még évekig elhúzódhat.
Szász János Amerikában félállásban drámatanárként dolgozik egy washingtoni magángimnáziumban. Rendezett egy sikeres előadást az Angyalok Amerikában című drámából, amit rangos díjakra jelöltek, de a szerző, Tony Kushner miatt nem tudta New Yorkban is bemutatni. Elmondása szerint a siker ellenére nem nyíltak meg előtte kapuk Amerikában.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







