A Mensa HungarIQa Egyesület immáron 18. alkalommal rendezte meg a társasjátékok bajnokságát.
Kefír és Szamóca félretették a régi sérelmeket, és jövőre az egyik legnagyobb budapesti koncerthelyszínen térnek vissza.
A késő kilencvenes évek egyik legnépszerűbb hazai zenekara volt a V-Tech, a két fiatal fiú által leginkább érzelmes számokkal turnézó zenekar. Női rajongótáboruk hatalmas volt, de nagy csalódásukra a fiúk 2004-ben, vagyis immár 21 éve úgy döntöttek, hogy nem folytatják a közös munkát.
Az említett ajongók szívét azonban most vélhetően megdobogtatja az a hír, hogy Kefír és Szamóca (Kecskés Tibor és Bukovszky József) most bejelentették, hogy 2026-ban ismét összeállnak - erről az Index számolt be.
A fiúk nem köntörfalaztak, őszintén elmondták, higy a szétválás után egy ideig haragban is voltak, ugyanis nem tudtak megegyezni a jogdíjak elosztásáról. A harag azonban a múlté, és a következő évben a budapesti MVM Dome-ban tartanak visszatérő nagykoncertet.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







