Esténként a gyalogosoké, kerékpárosoké lesz a pesti alsó rakpart május első napjától: mutatjuk, mettől meddig lesz minden az övék.
Táborba viszed a gyereked nyáron? Jobb, ha tudod, mivel etetik őket, sok helyen van probléma
A nyári szezonális ellenőrzés célterületei közül a nyári táborok sem maradtak ki. Az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek országosan 155, csaknem 6300 főt ellátó tábor étkeztetési tevékenységét ellenőrizték. A feltárt hibák jellemzően higiéniai hiányosságokból adódtak. Az akció során mindössze 6 esetben indult eljárás, összesen mintegy egymillió forint értékben szabott ki bírságot a hatóság - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményében.
A kéthetes ellenőrzési időszakban a táborok saját konyháit, valamint az oda beszállító éttermeket és főzőkonyhákat vizsgálták a szakemberek. Az ellenőrzött 155 helyszínen összesen 6288 fő ellátásáról gondoskodtak. A napközis táborok esetében a szervezők jellemzően háromszori étkezést biztosítottak a résztvevők számára, az „ottalvós” táborokban ezt vacsorával is kiegészítve. Tízóraira és uzsonnára rendszerint frissen beszerzett, hűtést nem igénylő pékárut, gyümölcslevet és gyümölcsöket kínáltak a táborozóknak. Jellemző volt továbbá, hogy azokban a táborokban, ahol a fertőtlenítő hatású mosogatás nem volt megoldott, a meleg ebédet egyszer használatos dobozokban szállították ki az élelmiszer-vállalkozók.
Általánosságban elmondható, hogy az ellenőrzött táborok üzemeltetése megfelelt a vonatkozó előírásoknak, jogszabályi feltételeknek. A nagyszámú ellenőrzéshez képest a hibák mennyisége kismértékű, azok javításáról a táborüzemeltetők minden esetben azonnal intézkedtek. Az előző évekhez hasonlóan legtöbbször a dolgozók érvényes egészségügyi könyvének hiánya (5,8%), valamint a nem megfelelő személyi higiénia jelentett problémát. A fertőtlenítő hatású mosogatás az ellenőrzések 6,5%-ában nem volt megoldott. Ugyanakkor pozitívum, hogy az ételek és élelmiszerek nyomonkövetése biztosított volt, a HACCP-ben előírt dokumentumokat többnyire naprakészen vezették.
Kirívó példaként egy Heves vármegyei tábor esete említhető, ahol a fagyasztókamra meghibásodott, ezért a benne tárolt húsok kiolvadtak. Ugyanitt az ellenőrök lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű, valamint nem nyomonkövethető termékeket is találtak, melyek forgalomból való kivonása megtörtént, továbbá sor került összesen 109,2 kg alapanyag megsemmisítésére is.
A nyári táborok ellenőrzése során 6 esetben indult eljárás, melyek kapcsán ‒ elsősorban higiénés problémák miatt ‒ 1 045 000 forint bírságot szabott ki a hatóság.
Az augusztus 15-ig tartó ellenőrzés-sorozat további részében fesztiválok, Balaton-környéki vendéglátóhelyek, street foodok és strandbüfék vizsgálatára is sor kerül. Emellett a nyári akció során grillsajtokat, szezonális gyümölcsöket, zöldségeket, növényvédőszereket és macskák számára engedélyezett készítményeket, valamint az élőállatok nyári hőségben történő szállítását is ellenőrzik a hatóság emberei.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mi alapján választanak a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül?
Sokan az egyetemi tanulmányaik megkezdésével párhuzamosan nyitják meg első lakossági folyószámlájukat, ezért a pénzintézetek rendkívül kedvező ajánlatokat kínálnak az új ügyfeleknek. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak a családok és a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül.
Create your own user feedback survey-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








