A globális felmelegedésre reagálva a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azt fontolgatja, hogy a téli olimpiákat januárra hozza előre.
Egyre több magyar sportoló foglalja el szálláshelyét a párizsi nyári játékok olimpiai falujában, ahova kedden is érkezett egy csoport.
Asztaliteniszezők és ökölvívók költöztek be a kijelölt lakásokba, majd igyekeztek némi élelemhez jutni, azután pedig elkezdték az ismerkedést a városrésszel, amely az otthonuk lesz az elkövetkező napokban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság keddre nyílt napot szervezett, így végig lehetett követni, hogyan zajlik egy beköltözés: Ecseki Nándor foglalta el éppen a szobáját, és ismerkedett a körülményekkel. A Madarász Dórával vegyes párosban induló asztaliteniszezőnek pozitívak voltak az első benyomásai. Elmondta, hogy az evezős Pétervári-Molnár Bendegúz lesz a szobatársa, ami szerinte azért jó, mert vele ellentétben neki már van olimpiai tapasztalata.
"Ez az első olimpiám, de remélem, nem az utolsó" - jelentette ki. Az utazásról elmondták, hogy "problémamentes volt, minden nagyon simán ment, nem volt késés sehol". A versenyére, illetve a szerdai sorsolásra rátérve úgy fogalmazott, a 16-os mezőnyben 11. kiemeltek, így az erősebbek közül kapnak majd ellenfelet, de a kínaiakat mindenképpen szeretnék elkerülni.
"A svéd, a román, vagy a spanyol ellenfél jöhetne, de talán még a hongkongi is" - tette hozzá. A vegyes páros szombaton áll asztalhoz a nyolcaddöntőben, a női kézilabdázók viszont akkor már túl is lesznek az első mérkőzésükön. Ők a megnyitó előtti napon, csütörtökön 19 órakor a címvédő és világbajnok franciákkal csapnak össze várhatóan telt ház előtt.
A csapat hétfőn érkezett meg, a tervezetthez képest késéssel, így a Dél-párizsi 6-os Arénában nem tudott edzeni. "Tényleg nagyon húzós napon voltunk túl, örültem, hogy legalább itt a faluban edzhettünk, újra labdát fogtunk és vissza tudtunk állni a ritmusba" - mondta Simon Petra. "Mindennel teljes mértékben elégedettek vagyunk. Nekem ez még nagyon új, tényleg elképesztő itt lenni. - folytatta az első olimpiáján szereplő 19 éves irányító. - Minden nemzet sztárjai itt járkálnak a faluban, és ez tényleg egy nagy közösség, folyamatosan cserélgetjük a kitűzőket. Nagyon jó érzés itt lenni." Simon Petra kijelentette: készen állnak.
"Én nagyon várom már az olimpia kezdetét, és majd meglátjuk, hogy mire leszünk képesek" - tette hozzá. Szöllősi-Schatzl Nadine azt mondta, nagyon jó lenne a helyszínen is edzeni egyet, de ha esetleg nem jönne össze, az nem szabad, hogy befolyásolja majd a játékukat. A 30 éves balszélsőnek már van olimpiai tapasztalata. A tokiói viszonyokhoz képest a legfontosabb különbségként azt említette meg, hogy itt most sokkal szabadabbnak érzi magát.
"Nem kell állandóan odafigyelni arra, hogy maszkban járjunk, kesztyűt vegyünk fel, hogy folyamatos tesztelések vannak, vagy azon izgulni, hogy milyen lesz a teszt eredménye" - mondta. Arról is beszélt, hogy sok időt ugyan még nem töltöttek a faluban, de amint lehetett, "mentek felfedezni".
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"Már az első napon világsztárokkal tudtunk találkozni" - mesélte, és meg is nevezte őket, az étteremben a spanyol teniszező Rafael Nadalt és Carlos Alcarazt, valamint az amerikai tornász Simone Bilest látták. "Megrohamozták őket az emberek. Ez is nagy élmény, hogy láthatjuk őket" - folytatta.
Az első meccsüket illetően úgy vélekedett, hogy "érdekes lesz". "Telt ház várható, de úgy gondolom, hogy a nyomás nem rajtunk lesz, hanem a francia csapaton, amely hazai pályán szerepel és ellenünk az első meccsét játssza. A mi oldalunkról pedig elmondhatjuk, hogy az olimpia első meccseinek egyikét játsszuk a házigazda ellen. Szerintem ez nagyon jó lesz, már most kirázott a hideg. Nagyon várjuk, hogy elkezdjük, hogy nem csak edzünk, hanem hogy ott legyünk, hallhassuk a Himnuszt. Tudjuk, hogy sok magyar szurkoló is ki fog látogatni. Azt tudom mondani, hogy a tőlünk telhető legtöbbet meg fogjuk tenni, hogy minél jobb eredményt érjünk el" - ígérte. A női kézilabdázók a franciák után a folytatásban Brazília, Angola, Spanyolország és Hollandia csapatával találkoznak majd a csoportkörben, ahonnan az első négy helyezett jut a negyeddöntőbe.
Mi alapján választanak a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül?
Sokan az egyetemi tanulmányaik megkezdésével párhuzamosan nyitják meg első lakossági folyószámlájukat, ezért a pénzintézetek rendkívül kedvező ajánlatokat kínálnak az új ügyfeleknek. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak a családok és a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül.
Create your own user feedback survey
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







