A mai kvíz régi fotókon keresztül mutatja meg a főváros ikonikus helyszíneit. Te hányat ismersz fel?
Rettegett élősködők lepték el az országot: térképen mutatjuk, hogy hol a legrosszabb a helyzet
Megjelent az országot poloskatérkép, amelyet minden évben a Bábolna Bio készít el, a lakossági észlelések alapján. Jelenleg a Tolna megyében élők vannak a legrosszabb helyzetben, itt ugyanis kiugróan magas a büdös bogarak jelenléte.
A Bábolna Bio közzétette az országos poloskatérképet a lakossági észlelések alapján. Tolna vármegye pedig előkelő helyet foglal el a listán, sőt ebben a térségben kiugróan magas kategóriába került – számolt be az teol.hu.
Az oldal pedig nem véletlenül foglalkozik kiemelten a poloskahelyzettel, hiszen Tolna megye különösen érintett a problémában. Dr. Vörös Géza szekszárdi agrármérnök szerint a kártevőkre főleg a déli területeken számíthatunk. A szakértő elmondása szerint két invazív fajról, a vándor- és a márványospoloskáról beszélünk jelen esetben, akik idén újra erőre kaptak.
A szakértő szerint a legfontosabb a mechanikai védekezés, azaz a nyílászárókhoz tökéletesen illeszkedő szúnyoghálók, de hatékony irtószerekkel is védekezhetünk ma már.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








