21 °C Budapest
Close-up picture of Hungarian Forint Coins

Vadonatúj forintérmét vezetnek be Magyarországon: így fog kinézni, ettől olyan különleges

2023. október 17. 19:14

A Magyar Nemzeti Bank „Deák Ferenc” megnevezéssel 15 000 Ft névértékű ezüst és 3000 Ft névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a „haza bölcse” születésének 220. évfordulóján. Az emlékérmék az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc egyik legfontosabb eredményére, az első felelős magyar kormány megalakulására is felhívják a figyelmet, amelynek szintén idén ünnepeljük a 175. évfordulóját. A jubileumi emlékérméket Bitó Balázs iparművész tervezte. Ünnepélyes kibocsátásukra az Igazságügyi Minisztérium által életre hívott Deák 220 – Joggal a hazáért című tudományos konferencia keretében kerül sor.

220 évvel ezelőtt született Deák Ferenc (1803. október 17. – 1876. január 28.) a „haza bölcse”, a 19. századi magyar történelem egyik legnagyobb formátumú politikusa, az első felelős magyar kormány igazságügyi minisztere. Deák 1848 tavaszán, a forradalom győzelmét követően fontos szerepet játszott a modern, immár polgári magyar állam megteremtésében. A szabadságharc leverése után a passzív ellenállás vezéralakja, majd az 1867-es kiegyezést létrehozó tárgyalássorozat sikeres vezetője. A segítségével megalkotott dualista monarchián belül zajlott le a következő fél évszázadban Magyarország virágzó gazdasági és társadalmi fejlődése, anyagi és szellemi gyarapodása.

A Magyar Nemzeti Bank – „Deák Ferenc” megnevezéssel – 15 000 Ft-os címletű ezüst és 3000 Ft-os névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki az államférfi születésének 220. évfordulója alkalmából.

A „Deák Ferenc” emlékérmék fókuszában a „haza bölcse” jogalkotói tevékenysége áll, hiszen jogászként és miniszterként egyik vezetője volt a polgári átalakulás és a nemzeti modernizáció jogi kereteit és joganyagát megvalósító törvényhozási és igazgatási tevékenységnek. Az érmék egyúttal utalnak az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc egyik legfontosabb eredményére, az első felelős magyar kormány megalakulására, amelynek idén ünnepeljük a 175. évfordulóját.

Az ezüst és színesfém emlékérmék éremképe azonos, csak az értékjelzésük tér el.

Az emlékérmék előoldalán körvonallal határolt középmezőben az 1848-as igazságügyi miniszteri pecsét viaszlenyomata, a jogalkotás hitelességének egyik biztosítéka látható az emlékérmék kötelező elemeivel: fent a kibocsátóra utaló „MAGYARORSZÁG” felirattal, lent a kibocsátás helyét jelölő „BP.” verdejellel és a „2023” verési évszámmal, valamint a körvonalat bal oldalon megszakító „15000”, illetve „3000 FORINT” értékjelzéssel. Az előoldal szélén körbefutó felirat, „DEÁK FERENC AZ ELSŐ FELELŐS MAGYAR KORMÁNY IGAZSÁGÜGYI MINISZTERE” utal a pecsét jogosult használójára.

Az emlékérmék hátoldalán, a középmező függőleges és körvonallal határolt jobb oldali részén Deák – a neves osztrák festőművész, Franz Eybl 1842-ben készült litográfiáját idéző – félalakos ábrázolása jelenik meg. A középmező bal oldali részén, a függőleges vonallal párhuzamosan az államférfi kézjegye látható, mellyel teljessé válik a jogalkotói hitelesség, valamint a Deák születési és halálozási évét jelölő 1803 és 1876 évszámok olvashatók. Köriratban Deák egyik legismertebb intelme olvasható: „KOCKÁZTATHATUNK MINDENT A HAZÁÉRT, DE A HAZÁT KOCKÁZTATNI SEMMIÉRT NEM SZABAD”. A portrétól jobbra található a jubileumi emlékérméket tervező Bitó Balázs iparművész mesterjegye.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A két érmeoldal összhangját erősíti a kiemelt tematikai elemek – előoldalon a pecsét, hátoldalon a portré – középponthoz viszonyítottan kissé aszimmetrikus elrendezése.

Mindkét emlékérme átmérője 38,61 mm, szélük recézett. A 15 000 forintos névértékű emlékérme 925 ‰ finomságú ezüstből készült, súlya 31,46 gramm. A 3000 Ft névértékű színesfém változat réz (75%) és nikkel (25%) ötvözetéből készült, súlya 30,80 gramm. Az ezüst emlékérméből tükörfényes (proof) kivitelben, a színesfém változatból selyemfényes (BU) kivitelben 5000-5000 db készíthető.

 

Felmérést készít a Pénzcentrum!

A Pénzcentrum idén is kíváncsi olvasói véleményére az óraátállítás kapcsán. Kérjük, hogy rövid kérdőívünk kitöltésével segítsd te is a munkánkat:

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Az Ötöslottó nyerőszámai a 40. héten

Ezen a héten is élőben közvetítettük az Ötöslottó sorsolását. Lássuk, elvitték-e a fél éve halmozódó főnyereményt, amely már 5 milliárd 935 millió forint volt ezen...

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 9. szerda
Dénes
41. hét
Október 9.
Postai világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?