Szétverték a szurkolók Budapest ikonikus terét: itt vannak az első képek a pusztításról

Szétverték a szurkolók Budapest ikonikus terét: itt vannak az első képek a pusztításról

2023. május 31. 19:12

Látványos pusztítást végeztek a futballszurkolók Budapest belvárosában. Az Európa-liga döntőjére érkezett tömeg a Liszt Ferenc téren csapott össze, amiről számos videó és fotó látott napvilágot.

„A Liszt Ferenc tér elesett. Az EL-döntőre érkező szurkolók egyszerűen elpusztították” – indítja drámai felütéssel Facebook-posztját Soproni Tamás, VI. kerületi polgármester, aki arról fotókkal is szemléltette a rongálást.

Mint ismert ma este 9 órakor kezdődik az Európa-liga döntője Budapesten a Puskás Arénában. A csapatok – a Sevilla és a Roma – már kedden megérkeztek a magyar fővárosba. Velük együtt pedig 50 ezer szurkoló is érkezett, akiknek egy része a Liszt Ferenc téren gyűlt össze. A fotók, illetve videók tanúsága alapján szó szerint elpusztították a teret, köztük a virágágyásokat is, de a vendéglátóegységek teraszain lévő bútorzattal is hasonlóan elbántak.

A kerületi polgármester elmondása alapján a szervezők nem kérték a kerület segítségét és tájékoztatást sem adtak a szurkolók gyülekezőhelyéről. „A károkat természetesen minél hamarabb helyrehozzuk, de a számlát be fogjuk nyújtani Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt.-nek” – zárta posztját Soproni Tamás. A jelenlegi állapotokról több videó is kering a neten, a lentiben pontosan látszik, hogy a szurkolók egy része egymást dobálja üvegekkel, székekkel és más eszközökkel.

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 21. 20:59