A rapper még tavaly, a közösségi oldalán ismerte el, hogy ittas vezetésen érték.
Hetek óta mindenki azt találgatja, hogy az RTL régi-új műsorában, a The Voice-ban kik fognak beülni a zsűri székei közé, azaz kik lesznek a coachok. Most az RTL sajtótájékoztatóján végre lehullt a lepel: Manuel, Trokán Nóra, Curtis és Miklósa Erika ülnek majd a zsűri székeiben.
Lehullt a lepel az RTL új zenei műsorának coachairól, azaz a zsűritagokról. A műsort – nem nagy meglepetésre – Istenes Bence fogja vezetni, amit a sajtónak már sikerült korábban jól megtippelnie. Azonban a műsorvezetők esetében nem minden esetben sikerült eltalálni a coachokat.
A szerencsések kereskedelmi televízióban sose voltak még műsorvezetők, tehát egy teljesen új zsűrivel indul útjának a The Voice második évadja, ami külföldön egyébként már 14 éve fut, amikor is a hollandok műsorra rakták. A koncepció alapján a zsűritagok háttal hallgatják meg a jelölteket, akik be szeretnének kerülni az élő műsorba, és versenyezhetnek a 36 millió forintos fődíjért (ami egyébként rekordnyereménynek számít Magyarországon). Ha szeretnék az énekest a csapatukba, akkor megfordulnak a székekkel.
Ne de pontosan kik is lesznek a coachok? A zsűritagok között Miklósa Erikát, Trokán Nórát, Curtist és végül, de nem utolsó sorban Manuelt is üdvözölhetjük. Azaz a sajtónak koránt sem sikerült megtippelnie azt, hogy kik is fognak ülni a bírák székeiben.
Vallott Törőcsik Franciska és Ember Márk: erre költik a Jászai Mari-díjjal járó milliós pénzjutalmat
A frissen díjazott fiatal színészek teljes egészében felajánlották a pénzjutalmukat.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







