Pile of Hungary Forint banknotes and coins money

Halála előtt lett milliomos Damu Roland: megkezdődött a harc az örökségért

2022. január 7. 12:02 2 perc

Halála előtt milliókhoz juthatott Damu Roland, aki egy internetes projekten dolgozott, ehhez kapott segítséget egy barátjáról. A pénz hollétéről nem tudni, a család és a barátok között pedig élesedik a konfliktus.

Bár évek óta nehéz anyagi körülmények között élt, barátja szerint a halála előtt nem sokkal milliókhoz jutott hozzá Damu Roland, hogy valóra válthassa az álmát. A Blikk szerint a pénz hollétéről nem tudni semmit, és a színész halála után komoly konfliktusok kezdődtek Damu családja és a barátok között.

Roli egy új, az internetre szánt tervét akarta megvalósítani, együtt dolgoztunk rajta. Egy közös barátunk adott neki ehhez anyagi segítséget, utalt neki több millió forintot

- mondta Szilágyi Zsolt, a színész barátja. Mint kiderült, Damu Roland barátai felmentek a lakására összeszedni a holmiját, de a családnak ez nem tetszett, ők egyébként nem is tudták a színész pontos lakcímét. A történtek után rendőrségi eljárást terveznek indítani.

Nem jutottunk be a lakásba, a menyasszonya járt ott, és úgy tudjuk, több dolog is eltűnt. Nincs meg a gitárja, az órái, a kulcsa, ami több mint furcsa

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- mondta Tóth Zita, a színész unokatestvére. Szilágyi ezzel szemben állítja, hogy a főbérlővel és Damu Roland kedvesével mentek fel a lakásba, minden holmiról leltár készült, és azokat egy raktárba vitték, mert a hagyaték részét képezik. A színész temetését barátai fizetnék ki, ehhez meghatalmazás kell a nagynénjétől, amit még nem kaptak meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?