Ilyen még nem volt Budapesten: itt tudsz jelentkezni, ha átúsznád a Dunát

Mr. Lájk2017. augusztus 3. 12:29

Augusztus 1-jén megkezdődött az ingyenes regisztráció a szeptember 2-án második alkalommal megrendezésre kerülő Budapest Urban Games-re (BUG), melynek keretein belül először rendeznek Duna-átúszást a magyar fővárosban a Szabadság híd pesti hídfője és a Műegyetem rakpart között.


"18 év feletti tapasztalt úszók nevezését várjuk, akik 1 hónapnál nem régebbi háziorvosi vagy érvényes sportorvosi igazolással rendelkeznek. Azt javaslom mindenkinek, aki szeretne úszni, hogy minél hamarabb jelentkezzen, mert biztonsági okokból csak 300 fő úszhatja át a Dunát. A versenyt csak megfelelő vízállás és megfelelő időjárási körülmények között rendezzük meg. A verseny biztosítását a Pest megyei Kutató-Mentő Szolgálat látja el a Dunai Vízirendészet által meghatározott feltételek szerint." - mondta Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a BUG nagykövete, aki másik három sportágban is próbára teszi majd tudását.

Street workout-ban amatőr és profi kategóriában lehet nevezni és a zsűritagok között ott lesz Béres Alexandra Világ- és Európa-bajnok fitnesz versenyző is, aki nagyon örült a felkérésnek.

"A fitnesz is és street workout is a torna alapjaira épülnek, ugyanakkor a mi sportágunk valamiért nagyon beltéri lett és a street workout-ban pont az tetszik, hogy a városi köztereket használja. Fontosnak tartom továbbá, hogy az egyes sportágak között legyen párbeszéd, mert saját tapasztalatból tudom, hogy versenyzőként hamar kialakul a csőlátás, amit egy másik területről érkező atléta könnyebben feloldhat." - mondta Béres Alexandra.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A 3+1 fős grundfoci bajnokság helyszíne a Műegyetem rakpart parkolója. A futók a város legtöbb látnivalóját tartalmazó futókörén teljesíthetik a 4 vagy 8 km-es távot a Citadella sétányon, valamint a Gellért-hegy ősfái árnyékában.
A nevezés minden sportágban ingyenes.

 

Címkék:
duna, sport, verseny, úszás, szabadság híd,