Húsz kerületi gyermek tekintheti meg ingyenesen a Ferencváros Zalaegerszeg elleni labdarúgó-mérkőzését Mátyus János egykori labdarúgó felajánlásának köszönhetően.
A zöld-fehérek sorozatban nyolcadszor jutottak be egy európai kupasorozat főtáblájára, a küzdelmeket pedig szeptember 17-én kezdik meg a skót Celtic vendégeként.
Borbély Balázs vezetőedző véglegesítette a Ferencváros labdarúgócsapatának keretét az Európa-liga alapszakaszára. Hajnal Tamás sportigazgató tájékoztatása szerint a középpályás a sérülése után hamarosan az NB III-as tartalékcsapatban kap meccsterhelést, mivel nagy szükség van a játékára. Kimaradt ugyanakkor a február óta sérüléssel bajlódó válogatott Ötvös Bence.
A sportigazgató kiemelte, hogy a szakmai stábbal közösen egy kiegyensúlyozott, minőségi és kellő létszámú keretet sikerült összeállítaniuk, amely az előttük álló mérkőzéseken bármilyen kihívásra képes lesz reagálni. Az új igazolások mellett a B-listán azok a fiatal tehetségek is helyet kaptak, akiknek a vezetőedző folyamatosan játéklehetőséget biztosít.
A Ferencváros veretlenül vívta ki a főtáblás szereplést, miután a selejtezők során a szerb Vojvodina, a holland Twente, a lengyel Górnik Zabrze és a török Trabzonspor csapatát is búcsúztatta. A gárda zsinórban a harmadik idényét kezdi meg a második számú európai kupasorozatban, ahol a legutóbbi kiírásban egészen a nyolcaddöntőig jutott.
A Ferencváros végleges Európa-liga-kerete:
Kapusok: Dibusz Dénes, Őri Levente, Radnóti Dániel, Varga Ádám.
Védők: Botka Endre, Cadu, Gómez Mariano, Lakatos Csongor, Nagy Olivér, Osváth Attila, Toon Raemaekers, Nathan Zohoré.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Középpályások: Daniel Arzani, Bagi Ádám, Matúš Bero, Veljko Birmancsevics, Corbu Máriusz, Naby Keita, Jonathan Levi, Madarász Ádám, Habib Maiga, Nagy Ádám, Callum O'Dowda, Philippe Rommens, Kristoffer Zachariassen.
Támadók: Lenny Joseph, Franko Kovacsevic, Lisztes Krisztián, Szabó Szilárd, Varga Zétény, Bamidele Yusuf.
A csapat alapszakasz-menetrendje:
- Szeptember 17., csütörtök (21:00): Celtic FC (skót) – Ferencváros
- Október 15., csütörtök (21:00): Ferencváros – FC Viktoria Plzeň (cseh)
- Október 22., csütörtök (18:45): Ferencváros – SCU Torreense (portugál)
- November 5., csütörtök (18:45): AC Milan (olasz) – Ferencváros
- November 26., csütörtök (21:00): Ferencváros – NK Celje (szlovén)
- December 10., csütörtök (21:00): KKS Lech Poznań (lengyel) – Ferencváros
- Január 21., csütörtök (18:45): Ferencváros – Juventus (olasz)
- Január 28., csütörtök (21:00): TSG 1899 Hoffenheim (német) – Ferencváros
címlapkép: Hegedüs Róbert, MTI/MTVA
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026








