Az intézkedés kedden lép hatályba: egy kétéves szabályt írnak újra ezzel, amely még engedélyezte a transznemű sportolók indulását a tornákon.
A 26 éves sportoló idén júniusban a Bokszvilágtanács (WBC) pehelysúlyú női világbajnoki címéért is szorítóba lépett - közölte a The Guardian.
Életét vesztette Hannah Rapp amerikai profi ökölvívó, akit szombaton gázolt halálra egy autós Texasban, miközben kerékpározott – közölte a helyi hatóság. A Brazos megyei seriffhivatal tájékoztatása szerint Rapp egy másik kerékpárossal haladt az úton, amikor a 31 éves Charles Medina elhaladt mellettük az autójával, majd hirtelen megállt és tolatni kezdett. Medina ekkor ütötte el a sportolót, akit a mentők azonnal kórházba szállítottak, de az életét már nem tudták megmenteni.
A nyomozók gondatlan emberölés gyanújával vették őrizetbe Medinát, amelyet a texasi jogszabályok a más halálának gondatlan okozásaként határoznak meg. A seriffhivatal az esetet egyedi incidensnek nevezte, és közölte, hogy a nyomozás még folyamatban van. A börtönnyilvántartás szerint Medinát korábban már többször letartóztatták, többek között lőfegyver gondatlan használata, testi sértés, valamint veszélyes vezetés miatt. Amennyiben bűnösnek találják, akár két évtől húsz évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat.
Rapp halálhíre mélyen megrendítette a profi ökölvívás világát.
Hannah Rapp elvesztése összetörte a szívünket. Kivételes bokszoló volt, de mindenekelőtt az ökölvívó-családunk pótolhatatlan tagja
– fogalmazott Mauricio Sulaimán, a WBC elnöke.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az indianai születésű Rapp az első kilenc profi mérkőzéséből nyolcat megnyert – ebből ötöt kiütéssel –, egy alkalommal pedig döntetlent játszott. Tizedik mérkőzésén a floridai Tiara Brownt hívta ki a WBC pehelysúlyú világbajnoki övéért. Bár Brown egyhangú pontozással megvédte a címét, a szombati tragédia után meleg szavakkal emlékezett egykori riválisára, akit a legjobb ellenfélnek nevezett, akivel profi pályafutása során találkozott.
Az elsőtől az utolsó gongszóig nagyszerű meccset vívtunk. Megtiszteltetés volt vele egy ringben küzdeni
– írta Brown.







