A baseball történetének legsikeresebb klubja, a New York Yankees szerződtette a 16 éves magyar elkapót, Morua Márkót.
A Los Angeles Rams vasárnap a Chicago Bears vendégeként lép pályára az NFL-rájátszás második körében, ahol a chicagói fagyos időjárás és az erős szél komoly próbatételt jelent majd a kaliforniai csapat számára - jelentette a Yahoo Sports.
A chicagoi Soldier Fielden a hőérzet várhatóan mínusz 12 és mínusz 23 Celsius-fok között alakul, ráadásul 30–50 km/órás széllökésekre is számítani kell a vasárnapi rájátszás-meccsen.
Matthew Stafford, a Rams irányítója a dermesztő hideg ellen egy búvárruhára emlékeztető, testhez simuló aláöltözetet tervez viselni. Ezt a trükköt még a Detroit Lionsnál töltött évei alatt tanulta meg, amikor rendszeresen játszott hasonló időjárási körülmények között.
Többször is viseltem már, amióta itt vagyok, és tényleg melegebb van tőle. Az időjárással nem tudunk mit kezdeni. Olyan, amilyen, nem foglalkozunk vele, csak kimegyünk a pályára és játszunk
- mondta erről Matthew Stafford.
A veterán irányító kézsérülése sem jelent már problémát. Sean McVay vezetőedző szerint Stafford szerdán, a csapat edzőkomplexumában, 28 fokos napsütésben bizonyította, hogy teljesen egészséges, és korlátozás nélkül tud edzeni. Davante Adams elkapó ezzel szemben továbbra is ragaszkodik a jól bevált szokásához: a fagyos időjárás ellenére is ujjatlan mezben lép majd pályára.
KATTINTS a friss és élő eredményekért, hírekért a Sportonlinera!
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
McVay elismerően beszélt a Bears irányítójáról, Caleb Williamsről, aki az idény során látványos fejlődésen ment keresztül. Míg tavaly 68 alkalommal sackelték, idén ez a szám mindössze 24-re csökkent, ami a jobb döntéshozatalt és a hatékonyabb támadójátékot is jelzi.
A Rams edzéseit továbbra is 27 fok körüli melegben tartják. McVay tréfásan megjegyezte, hogy legfeljebb jeges fürdőkkel tudnák szimulálni a chicagói körülményeket, de nem az időjárásra, hanem a saját játékukra akarnak koncentrálni.
Azt szeretem ebben a csapatban, hogy nem hagyjuk magunkat befolyásolni a körülményektől. Egyszerűen tesszük a dolgunkat, és stabilan teljesítünk
– foglalta össze a Rams hozzáállását Stafford.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Az Év Bankja 2025: mutatjuk a teljes listát, ők lettek a győztesek
Csütörtökön adták át a Mastercard díjait.
-
Az innovációs fődíjat a Gránit Bank nyerte a Mastercard „Az év bankja” versenyén (x)
A Gránit Bankot választotta az Innovation szegmens legjobbjának a szakmai zsűri a Mastercard „Az év bankja 2025” versenyén
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







