A spanyol hatóságok tájékoztatása szerint fegyverrel kényszerítették a Villareal kapusát, hogy nyissa ki a széfet és adja át az értékeket.
Spanyol sajtóhírek szerint Lionel Messi rövid időre visszatérhet Európába: az amerikai bajnokság februári rajtjáig a Liverpoolnál folytathatja pályafutását. A hírre az argentin szövetség is reagált, és a korábbi precedensek alapján egy ilyen típusú kölcsönszerződés nem lenne példa nélküli.
Elsőként a spanyol Sport című sportnapilap számolt be arról a lehetőségről, hogy Lionel Messi átmeneti jelleggel az angol Liverpool FC-nél folytathatja karrierjét. A hír gyorsan elterjedt: nemcsak a liverpooli médiumok jelentős része vette át az értesülést, hanem az argentín szövetség is reagált rá, amikor megosztotta hivatalos közösségimédia-felületén.
Az argentin világklasszis jelenleg az Inter Miami játékosa, amellyel a közelmúltban, 2025-ben bajnoki címet ünnepelhetett. Az észak-amerikai élvonalbeli bajnokság, az MLS következő idénye azonban csak február végén veszi kezdetét, így addig több hónapos szünet várna a játékosra.
A Liverpool jelenleg a negyedik helyet foglalja el az angol élvonalban. A csapat ugyan kilenc mérkőzés óta veretlen, ám így is jelentős, 14 pontos hátrányban van a tabellát vezető Arsenallal szemben. A Vörösök keretében jelenleg három magyar labdarúgó is szerepel: Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Pécsi Ármin.
Az MLS-ből érkező játékosok ideiglenes európai szereplése nem számítana újdonságnak a liga történetében. Korábban is volt példa hasonló megoldásra: a Los Angeles Galaxy 2009-ben és 2010-ben is kölcsönadta sztárját, David Beckhamet az olasz AC Milannak a bajnoki szünet időszakára.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Messi esetében különösen fontos szempont lehet a folyamatos játéklehetőség biztosítása, tekintve, hogy 2026 nyarán világbajnokságot rendeznek. Az argentin válogatott meghatározó tagjaként továbbra is számítanak rá, ezért a támadó számára kiemelten lényeges, hogy klubszinten is végig játékban maradjon.
Budapesten kezdődött a csoda, most jött el a vég: zokogva búcsúztatták a visszavonuló világklasszist
Az argentin válogatott 3-0-ra legyőzte Benint szerda hajnalban Lionel Messi búcsúmérkőzésén.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.








