A spanyol hatóságok tájékoztatása szerint fegyverrel kényszerítették a Villareal kapusát, hogy nyissa ki a széfet és adja át az értékeket.
A UK Athletics (UKA) 2017 óta először zárt nyereséggel - két évvel azután, hogy a csőd szélére került a szervezet - tudósított a BBC.
A brit atlétikai szövetség a tavalyi rekordnak számító 3,7 millió fontos veszteség után idén 107 588 fontos többletet ért el, miután szigorú intézkedéseket vezetett be pénzügyi helyzetének stabilizálására.
A UKA szigorúbb költségellenőrzést vezetett be és belső átszervezést hajtott végre, melynek során a munkatársak számát 72-ről 62-re csökkentette, valamint egyes programok támogatását is visszafogta. A szervezet 2024-ben együttműködést alakított ki a London Marathon és a Great North Run szervezőivel is a pénzügyi válság kezelésére. Emellett a UK Sport 150 000 fonttal támogatta a 2024-es Diamond League verseny megrendezését.
KATTINTS a friss és élő eredményekért, hírekért a Sportonlinera!
Ian Beattie, a UKA elnöke kiemelte: "Nagyon örülök, hogy ismét nyereségesek vagyunk - ez fontos pillanat a UK Athletics számára, és valódi jele annak, hogy az elmúlt két évben tett lépéseink működnek." Az elnök hozzátette, hogy nehéz döntéseket kellett hozniuk, beleértve az elbocsátásokat és egyes programok támogatásának csökkentését a World Class Performance rendszeren kívül. "Ezek a döntések rendkívül nehezek voltak, de szükségesek a sport hosszú távú stabilitásának biztosításához. Most egy karcsúbb, de erősebb szervezet vagyunk."
Itt a bejelentés a Bajnokok Ligája-meccs előtt: fegyveres rablás miatt nem lép pályára Gulácsi Péter
Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







