Egy férfi, fiatal és jóképű, futballmenedzser a lelátón, hátulról.

Ők most a legjobban fizetett fociedzők a világon: meglepő nevek a toplistán, őrült pénzeket keresnek

2025. június 12. 16:03

Forintban számolva milliárdokat tesznek zsebre minden egyes évben azok az edzők, akik szakmai tapasztalatuk alapján érdemesek arra, hogy a világ topklubjait vezethetik. A sikert persze nem adják ingyen, így a topedzők közül többen is folyamatosan vékony jégen lépdelnek - ám a sikereket szállítva saját fizetésüket is sokszorosan képesek kitermelni. A magyar edzők fizetéséről azonban szente semmit nem tudni - valamiért szigorúan titkolják mind ezt, mind pedig azt, hogy mennyit keresnek az itthon játszó futballisták.

Egyetlen európai topcsapat sem megy semmire pusztán a jó játékosállománnyal, mindenhová kell egy jó edző ahhoz, hogy a csapatok jó eredményekre legyenek képesek. Nem véletlen tehát, hogy a legnagyobb csapatok az edzők legfelső polcáról igyekeznek válogatni, és ha egyszer meg is szerzik az áhított szakembert, olyan éves fizetést adnak neki, hogy lehetőleg ne lehessen elcsábítani egy még jobb ajánlattal.

A Pénzcentrum most összeszedte a világ legjobb fizetett szakembereinek éves apanázsát, és a listán azért meglepő neveket is lehet találni. Az nyilván nem meglepetés, hogy előkelő helyen szerepel rajta a Barcelona vagy éppen a szaúdi klubok vezetőedzői, de a toplistán némely edző személye, illetve az eéfoglalt helyezése meglepő lehet - nem is említve az eredményességhez viszonyítást.

Meglepő név a lista élén

A GiveMeSport nemrégiben szedte össze a topklubok edzőinek éves fizetését, és rögtön az első a listán olyasvalaki, aki az eredményesség szempontjából egy meglehetősen érdekes személy.

Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője az egyik leghosszabb ideje edzősködő szakember a topklubokat tekintve, éppen most zárta le a Matracosoknál a tizennegyedik szezonját. Ez idő alatt kétszer a bajnokságot, kétszer pedig a második számú európai kupát, az Európa Ligát is megnyerte, ráadásul kétszer döntőzhetett is a Bajnokok Ligájában - a sors különös fintora, hogy mindkétszer vesztesen hagyták el a pályát, és mindkétszer éppen az örök városi rivális Real Madrid ellen. 

Az Atlético Madrid sikerszériája már régen nem akar folytatódni, immár négy éve egyetlen trófeát sem vihettek haza - ráadásul eközben olyan csúfságok is megestek, mint például a BL-ben már a csoportkörben kiesés 2023 őszén. Mégis, a vezetőség bizalma töretlen az argentin szakember felé - Simeone éppen idén márciusban írt alá egy három éves szerződéshosszabbítást, amellyel jelen állás szerint 2027-ig marad a klubnál. A szerződés értéke pedig a lista elejére repítette az argentint: immár évente 25,9 millió angol fontot, átszámítva mintegy 12 milliárd forintot tehet a családi kasszába. 

KATT! Friss hírek, élő sporteredmények a Pénzcentrum Sportonline oldalán!

Szaúdi dominancia

Kevésbé lepődünk meg, ha a listát tovább nézegetjük. Simone Inzaghi nemrégiben váltott munkahelyet - mint mi is megírtuk, a csúfos BL-döntő után mondott fel az Internél, és került már másnap a szaúdi Al-Hilalhoz évente 21,8 millió brit fontos fizetéssel - Pep Guardiolának pedig bár ez a szezon kicsit se a tervek szerint alakult, az előtte lévő évek azért bőven megmagyarázzák a 20,7 millió fontos éves apanázsát.

Bár bajnoki címet még mindig nem tudott nyerni, Mikel Arteta így is 15 millió fontot kaszál az általa teljesen újjáépített Arsenalnál, mögötte viszont Stefano Pioli következik az Al-Nasszr kispadján. Érdemes megfigyelni, hogy a top 10-es listán három edző is van, akik szaúd-arábiai kluboknál tevékenykednek: Inzaghi és Pioli mögött a top 10-ben ott találjuk az Al-Alhi edzőjét, a német Matthias Jaissle-t is. 

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Szaúd-Arábia az utóbbi években a csúcsra pörgette azt a modellt, hogy iszonyatos pénzekeinvesztál a labdarúgásba, ráadásul két éve már saját Premier League-csapata is van, mivel azt egy szaúdi konszern vásárolta meg 2023 tavaszán. Úgy látszik, hogy az edzők esetében is olyan fizetéseket ajánlanak fel, amelyre gyakorlatilag lehetetlen nemet mondani. Erről korábban itt írtunk: 

És a magyarok?

A Magyarországon dolgozó futballedzők fizetéséről semmilyen információ nem érhető el hivatalosan: ahogy a labdarúgók fizetését, valamiért ezt is sűrű köd övezi már hosszú évek óta. A focistafizetsekről azonban legalább egy minimális képet kaphattunk nemrégiben, amikor az Európai Labdarúgó-Szövetség közzétette üzleti és pénzügyi jelentését.

A jelentés szerint 2023-ban a magyar élvonalbeli klubok összesen 62 millió eurót (25,4 milliárd Ft) fizettek ki játékosbérként, amivel az 54 tagországból hazánk a 20. helyen áll a labdarúgók jövedelmezőségét tekintve.

A Transfermarkt.com adatai alapján a vizsgált évben a tizenkét NB I-es együttes keretét átlagosan 38 labdarúgó alkotta,

így egy focista átlagosan évi 55,7 millió forintot keresett, ami havi szinten 4,6 millió forintot jelent. Ez közel hétszerese a legfrissebb bruttó magyar átlagbérnek (670 ezer Ft).

A futballisták helyzete adózási szempontból is kedvező, mivel az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (EKHO) szabályai szerint a minimálbér feletti keresetüknek mindössze 15 százalékáról kell lemondaniuk.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 10. csütörtök
Amália
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?