Bár a hitelkamatok mérséklődése és a béremelkedés újra élénkítheti a keresletet, a jelenlegi piaci mutatók alapján egyelőre nem várható újabb drasztikus árugrás.
A gyerekek tíz százaléka már bejár valamilyen intézménybe az Operatív Törzs szerint. Kiderült, miért az óvodákat és az alsó tagozatot nyitnák újra első körben.
A gyerekek tíz százaléka már bejár az iskolákba, óvodákba, bölcsődékbe, a kormány már dolgozik azon, hogy az érintetteket megszokott bölcsődéjükben, óvodájukban, iskolájukban is fogadni tudják - válaszolta az Index megkeresésére az Operatív Törzs. A portál arra volt kíváncsi, hogy mi a járványügyi indoka annak, hogy előbb az óvodákat kell kinyitni, ahogy azt a kormányfő nyilatkozta a rádióban.
Ennek kapcsán a törzs azt írta, az iskolák alsó évfolyamait látogató gyermekek nem mozognak annyi hely között, nem találkoznak másik emberekkel, így ezen évfolyamok megnyitása jóval alacsonyabb járványügyi kockázatot hordoz magával, mint például a középiskolásoknál. Ezzel magyarázható, hogy ahol tervezik az iskolák megnyitását, ott ezen évfolyamokkal terveznek.
- tették hozzá.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







